Januári papagáj nász a Miskolc ZOO-ban - © Fotó: Juhász-Léhi István
Csendes hétköznap, délelőtt a Vadasparkban. Természetesen erősen meglátszik a Bükk kapujában található állatkert forgalmán is, ami nem is csoda, hiszen iskolaidő van és ellentétben például egy-egy háromnapos ünnepel, most jóformán magunk vagyunk.
Traktor berreg, a Miskolci Állatkert munkatársai etetnek, takarítanak, ellenőriznek. Ilyenkor egy kicsit más minden a vadasparkban is. A szakember szerint ez időtájt az az egyik legfontosabb szempont, hogy a havat eltakarítsák az utakról. Egyrészt a látogatók miatt, másrészt azért, hogy zökkenőmentesen tudják mindennapi munkálataikat elvégezni a Zoo munkatársai.
Az sem mellékes télidőben, hogy azok az állatfajok – például az antilopok – , amelyek melegebb élőhelyekről érkeztek a Bükkbe, megtalálják élelmüket és ne fázzanak meg. Több fajt is úgynevezett fűtött állatházakban nézhetünk meg, így néhány kifutó ilyenkor üres.
Érdekesség, hogy jónéhány olyan állat, amely a laikus számára egzotikusnak tekinthető ugyancsak vidáman “el van” a hóban. A majmok, a kenguruk, vagy éppen a tigrisek is láthatóak napközben, nem húzódnak be a melegre. Ugyanez igaz a madarak egy részére is: gólyákat láthatunk a hóban. Nem véletlenül, hiszen sérülés miatt nem mehettek övéikkel Afrikába.
(BOON)