Miskolc nyomortelepeinek felszámolása továbbra is napirenden

Miskolc, 2014. június 16. A Jobbik aláírásgyűjtése a város nyomortelepeinek ingyenes felszámolásáért a miskolci Széchenyi utcában 2014. június 16-án.
Miskolc, 2014. június 16. A Jobbik aláírásgyűjtése a város nyomortelepeinek ingyenes felszámolásáért a miskolci Széchenyi utcában 2014. június 16-án. - © MTI Fotó: Vajda János
Miskolc, 2014. június 16., hétfő (MTI) – A miskolci közgyűlésben jelen lévő pártok továbbra is napirenden tartják a város nyomortelepeinek felszámolását. A többségben lévő Fidesz-KDNP frakció hétfőn arról számolt be, hogy a pénteken elindított, a telepek felszámolását kezdeményező aláírás-gyűjtési kampány sikeres, a Jobbik azt jelentette be, hogy az ugyanezzel a céllal, de más módszerrel kezdeményezett aláírásukat megkezdték, az MSZP pedig azt közölte, hogy “undorító” hecckampányt folytat a két párt.

Soós Attila, a miskolci közgyűlés Fidesz-frakciójának szóvivője sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy pénteken kezdték meg a miskolci nyomortelepek felszámolása melletti aláírás-gyűjtési akciójukat.

“Néhány óra alatt kiderült – mondta -, hogy a város polgárai teljes mellszélességgel a városvezetés mellé álltak, mára több ezer támogató aláírás gyűlt össze. Azért álltak a miskolci lakosok mellénk, mert megértették, hogy az út, amelyen a gettófelszámolás érdekében elindultunk, az egyetlen, amely eredményhez és rendhez vezet.”

Hozzátette: az első napok tapasztalataiból kiderült az is, hogy a miskolciak nem kérnek az MSZP végtelen halogatásából, de a nyomortelepekkel kapcsolatos jobbikos handabandázásból, fölös indulatkeltésből sem, és nem jobbikos anarchiát akarnak, hanem rendet és biztonságot.

A Jobbik is sajtótájékoztatót tartott hétfőn a témában. Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci alelnöke elmondta: azért döntöttek az aláírásgyűjtés mellett, mert Kriza Ákos, Miskolc Fidesz-KDNP-s polgármestere tárgyalás nélkül vette le a múlt heti közgyűlés napirendjéről a Jobbik ingyenes gettófelszámolásról szóló javaslatát.

A városi közgyűlés képviselője emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP-frakció javaslatára olyan döntés született, hogy kétmillió forintot kapnak mindazon családok, amelyek a város nyomortelepein önkormányzati bérlakásban élnek, és azokat hajlandóak elhagyni úgy, hogy a pénzből Miskolc közigazgatási határán kívül vásárolnak ingatlant.

Ez nem más, mint a kormányzati rendteremtés kudarca, hiszen jogállamban a rendbontónak nem azért kell elhagynia az önkormányzat lakását, mert ezért pénz kap, hanem mert nincs más választása – jelentette ki. Hozzátette: a törvény erejével kell távozásra bírni a renitenseket, a nyomortelepek javát ingyen ki lehetne üríteni, és ez a jogszabályok alapján a városnak kötelessége is lenne.

Az MSZP városi szervezete az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta: “undorító hecckampányt” folytat a Fidesz és a Jobbik. “Hazug aláírás-gyűjtési akciókkal, megfélemlítő vonulgatásokkal azt a látszatot igyekeznek kelteni”, hogy az ilyen telepeken élők egytől egyig csalók és bűnözők.

“Az MSZP a rend és a tisztesség, míg a Fidesz és a Jobbik a demagógia és az uszítás pártján áll. Mi egy valóban létező problémát tisztességes eszközökkel, emberhez méltó módon szeretnénk megoldani, miközben ők az indulatokat korbácsolják” – olvasható a szocialisták közleményében.

– MTI –