Miskolc megbecsüli időseit

Az épület átadásán
Az épület átadásán - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A tetőtől az alapig végeztek­­ rekonstrukciót a központban.

Közel hatvanmillió forintból újult meg az önkormányzati tulajdonban lévő, időskorúak ellátásának helyet adó Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Szépkor Szolgáltatási Központja. A Mátyás király 15. szám alatt található épület új szigetelést kapott, de a beruházás része volt az ingatlan építészeti, gépészeti és elektromos felújítása, valamint energiahatékonysági korszerűsítése.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

„A tetőtől az alapig meg­újult az épület, új a szigetelés, a nyílászárókat kicserélték, felújították a vizesblokkokat” – fogalmazott Kovácsné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője. Hozzátette azt is, amióta a Fidesz-KDNP vezeti a várost, azóta körzetébe több mint egymilliárd forint fejlesztési pénz érkezett. Ennek köszönhetően – többek között – óvodák, iskolák újulhattak meg.

„Miskolc megbecsüli időseit, fontosnak tartjuk, hogy érezzék, a város tiszteli őket” – fogalmazott dr. Kriza Ákos polgármester a pénteki intézményátadón. Elmondta, pont a tisztelet, a megbecsülés jeleként indították el évekkel ezelőtt a Salkaházi-programot, ami a pénzen túl szabad­idős és kulturális programokat is nyújt a szépkorúaknak.

Harmincéves lett

Az épület rekonstrukciója kapcsán kiemelte a terület önkormányzati képviselőjének érdemeit, aki – mint a városvezető fogalmazott – küzdött azért, hogy az intézmény megújulhasson.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Gúr Péter Attila megbízott intézményvezető külön örömnek nevezte, hogy a Szépkor Szolgáltatási Központ éppen az idei harminc­éves évfordulójára újulhatott meg. Adatokat ismertetve elmondta, idősek nappali ellátását és étkeztetést végeznek az intézményben, jelenleg 200-220 ellátottjuk van, tíz szakember dolgozik a központban.

– ÉM-NSZR –








hirdetés










hirdet�s