Miskolc látta vendégül az európai színházakat

Miskolc – Negyvenhét színház közül a miskolci rendezhette meg az Európai színházi találkozót.

Az Európai Színházi Konvenciót (ETC) május 24–27 között tartották meg Miskolcon. A konvencióba huszonöt ország 47 színháza tartozik, köztük a Miskolci Nemzeti Színház. Az egyesületbe, egyedüli magyar színházként, 2010-ben nyertünk felvételt. Halasi Imre, a színház igazgatója, a találkozó szervezője lapunknak elmondta: nagy dolog, hogy egy éves tagság után Miskolc láthatta vendégül a rendezvény résztvevőit. „Miután jelentkeztünk a találkozó megszervezésére, a konvenció képviselői megnézték a várost, a színházat. Komoly elismerés ez számunkra, hiszen a 47 színházból többen is kandidálhattak volna. Azt gondolom, ez jó képet fest Miskolcról, a színházról, a magyar színházról” – mondta Halasi Imre.

Arról is beszélt, hogy a háromnapos találkozón általános színházi kérdésekről volt szó, legfőképp a kultúra európai és magyar helyzetéről. „Általános probléma, hogy a kultúra és az oktatás háttérbe került. Erre keresték a megoldást a találkozón is” – ismertette Halasi Imre. Mi lehet a megoldás? „Egységesen fellépni ez ellen, hiszen ez nem csupán lokális gond, hanem egész Európában probléma” – fogalmazott.

A találkozó vendégei több előadását is láthatták a színháznak: az Aranyárát, Az ügynök halálát, a Nyomorultakat és a Bohéméletet. „A vendégek elismerően nyilatkoztak a színházról, a színészekről, a miskolci vendéglátásról” – mondta Halasi Imre.

ÉM-NSZR