Miskolc hírei

2011.04.14. 13:29

DVTK jegyek: Lement az első roham

<p>Hétfőn néhány óra alatt elkapkodták az 1100 darab vendégbelépőt a diósgyőri szurkolók a vasárnapi keleti rangadóra és úgy néz ki, hogy a szerdán érkezett második garnitúra jegycsomag is gazdára talál.</p>

Hiába próbáltunk érdeklődni arról, hogy miként alakul a jegyértékesítés a vasárnapi Nyíregyháza – Diósgyőr NB II-es bajnokira, a második csomagból (csak emlékeztetőül: a hétfőn érkezett 1100 darabos vendégjegy kontingenst 4 óra alatt felvásárolták a diósgyőri drukkerek), csak fél 11-kor tudtuk megkérdezni az újabb, 1000 darab biléta eladásával megbízott árust, Tóth Gábort, a Mini Olimpia sportbolt vezetőjét, aki az alábbiakat mondta:

– Sajnos, nem tudtam felvenni még a telefonomat sem, annyian voltak. Úgy volt, hogy 9-kor kezdjük meg az árusítást, és bár hamarabb nyitottunk, de volt aki már 8 órától várt az üzlet előtt. Alig tudtam bejönni a boltba, és nem győztem kiszolgálni a jegyvásárlókat. Volt, olyan idős bácsi, aki 50 kilométerről, vidékről jött, hogy jegyet vegyen, és volt, aki a megyehatáron túlról érkezett, mint például az a DVTK drukker, aki Záhonyból utazott Miskolcra, hogy belépőre tegyen szert. De volt norvég vásárló is ma reggel, akitől megtudtuk, hogy csak pár napig van itt Miskolcon, DVTK meccsen még sosem járt, viszont lépten nyomon erről a meccsről beszél mindenki a városban, és úgy döntött, hogy megnézi, hogy mi az ami ennyire lázban tartja itt az embereket. Ami pedig az eladott darabszámot illeti: 500-nál is többet vittek el két óra alatt.

A nagy érdeklődéssel várt meccsre csütörtökön 17 óráig, pénteken 9 és 17 óra között, szombaton pedig 9 és 12.30 között lehet jegyet vásárolni a Mini Olimpia sportboltban (Miskolc, Széchenyi út 83.)


A harmadik buszt töltik a diósgyőri drukkerek

eszak | 2011.04.13 20:51
Egy 75 fős emeletes busz és egy sima, 45 fős busz már megtelt, jelenleg a harmadik busz utaslistája töltődik – tájékoztatta az Észak-Magyarországot Szabó Nándor, aki a vasárnapi Nyíregyháza – Diósgyőr NB II-es futballbajnokira társas gépjárművel utazni szándékozó diósgyőri drukkerek utazását koordinálja.

Forgalomkorlátozások a focimeccs napján Nyíregyházán

szon | 2011.04.13 09:01
Nyíregyháza - A 2011. április 17-én Nyíregyházán rendezett Nyíregyháza Spartacus – DVTK labdarúgó mérkőzés biztosításának zavartalan lebonyolítása érdekében a városi rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozásokat rendelt el.

"Mindenki Nyíregyházára!" - Hirdeti a molinó Miskolcon

boon | 2011.04.12 20:37
Miskolc - Annak ellenére, hogy hétfőn néhány óra alatt 1100 jegyet megvettek a diósgyőri drukkerek, a piros-fehér ultrák minden lehetőséget megragadnak azért, hogy felhívják a figyelmet a vasárnapi Nyíregyháza - DVTK rangadóra.

Konvojban mehetnek a diósgyőri szurkolók

eszak | 2011.04.12 09:30
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vasárnapi, Nyíregyháza – Diósgyőr NB II-es bajnokira a Miskolcról vonattal érkezők gyalogosan vagy a tavalyi évhez hasonlóan különjáratú autóbusszal juthatnak-e el a stadionhoz, illetve, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az idén is összegyűjtik-e az autóval érkezőket, hogy konvojban, rendőri felvezetéssel "vigyék" őket a stadionhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!