„Miskolc értékei azok, akik itt maradtak”

Akt.:
Miskolc jelképei
Miskolc jelképei - © Fotó: Béres Attila
Miskolc – „Csak az tudja, aki itt élt, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, helyek, számok. A helyet, ahol azt mondják, hogy nem lehet élni, de máshol meg nem érdemes” – mondja Ferenc, a 101B ruházat megálmodója.

Hirtelen felindulásból

101B. Hogy miként jött a ötlet? Feri azt mondja, hogy hirtelen felindulásból.

– Amikor megláttam a fiamon egy Budapesthez köthető márkát a pólóján – meséli. – Mondtam neki, igaz, hogy most nem lakunk Miskolcon, de miskolciak vagyunk. Miért veszel fel ilyet? A gyerek megkérdezte, hogy honnan vegyen Miskolc pólót, mire visszakérdeztem: ha lenne felvennéd? Aztán elkezdtünk agyalni, hiszen kellett egy név és rögtön beugrott a 101B-s buszjárat. Megnéztem, megszűnt, szóval a közlekedési vállalat nem fog belém állni. Ez a megszűnt viszonylat csak a miskolciaknak mond valamit, egy letűnt kor egy darabja. Ráadásul piros is volt, mehet a Diósgyőr-érzéshez is.

A szó egybeforrt Miskolccal

Feri bevallja, hogy az egyik legkeményebb rész az volt, hogy mi legyen a pólókon?

– Azt tudtam, hogy az Avas, az kell. Sokan utálják, sokan ezzel azonosítják Miskolcot, de megkerülhetetlen, mint az Újgyőri főtér körforgalma – mondja mosolyogva. – Nem lehet kihagyni, mert tízezrek otthona, gyerekkora volt ott. És ez bejött, mert nagyon sokan büszkék rá, hogy ott élnek, éltek. A DVTK, Diósgyőr az alap. Anélkül nincs Miskolc, anélkül élet sincs talán Miskolcon.

Az Acélváros feliratunkat is szeretik. Ez a szó egybeforrt Miskolccal, még mindig ez Miskolc országos neve. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy próbálunk olyan terveket, grafikákat kihozni, ami nem giccses, nem sért másokat. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, aki már rég nem lakik Miskolcon, de vett egy pólót tőlünk és újra egy picit otthon érezte magát. Ez jó, mert sokan nem felejtik el, hogy honnan jöttek, hová tartoznak.

ByeAlex, Aranyosi és a többiek

A 101B első „segítője” Márta Alex, azaz ByeAlex volt.

– Van egy klipje, amit Miskolcon forgattak, aztán utánanéztem és kiderült, hogy 10 évig Miskolcon élt – teszi hozzá a 101B megálmodója. – Megkerestem a Facebookon, elküldtem az Avas pólónk képét, hogy tetszik-e neki. Tíz perc múlva visszaírt, hogy miként juthatna hozzá. Megbeszéltünk egy időpontot, elvittem neki a pólókat, majd beszélgettünk egy kicsit. Alex nagyon közvetlen, nem celeb­típus. Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy ő ennyire szereti Miskolcot, az Avast. Aztán Aranyosi Petit kerestük meg, őt még gyerekkoromból ismerem. Ő is rögtön igent mondott, örült a megkeresésnek. Nagyon sok segítséget kaptunk és kapunk Emődi Zolitól, akik az első megkeresésünkre rögtön mellénk állt. Az ő segítségével jutottunk el diósgyőri labdarúgó Bacsa Patrikhoz és a birkózó Deák Bárdos Misihez. A Bíborszél együttes frontemberét, Fábián Zsoltit is könnyű volt meggyőzni, mivel ő is büszke miskolci, annak ellenére, hogy ő is Pesten lakik. Furcsa érzés nekem, amikor rendel magának egy Acélváros vagy Andrássy 61. pólót valaki és New Yorkból, Londonból vagy a világ más részéről küld egy fotót…

A gyomrod összeszorul

Amikor arra kérem Ferit, hogy beszéljünk Miskolc értékeiről a következőket mondja:

– Minden! Maga a város, a környezet, ahol fekszik és az emberek – feleli egy szuszra. – Nagyon sokan elmentek, megszűnt az ipari jelleg, elvesztette az Acélváros a fizikai jelentését. Miskolc értékei azok, akik itt maradtak. Miskolc már nemcsak Acélváros, hanem az ország egyik leglátogatottabb helye is. Vallom, hogy megszé­pült, folyamatosan szépül Miskolctapolca, Lillafüred, a belváros és a Diósgyőri vár. Az, hogy az ország top 100 éttermében két miskolci is van, az nagy dolog. Miskolcnak olyan kulturális és történelmi múltja van, ami kevés városról mondható el, és hiszem, hogy a jövő is bizakodásra adhat okot. Nincs még egy olyan város, ahol ennyire lokálpatrióták az emberek. Ha valahonnan hazaindulsz az M3-on és meglátod a Miskolc táblát, biztos sírni fogsz és a gyomrod összeszorul.

Az Avasi kilátóról mondja

„A legjobb megoldás talán az lenne, ha az egész kilátó és környéke egy olyan kulturális, szabadidős jelleggel bírna, ahová szívesen elmennek a helyiek és a turisták is” – mondja Ferenc. „Magában a kilátóban Miskolchoz kötődő berendezéseket helyeznék el, melyek egyben használati tárgyak is lennének. Gondolok itt például régi buszok, villamosok üléseire, berendezéseire, utcanévtáblákra, akár ipari gépekre. Időszakosan vonzóvá lehetne tenni különböző vásárokkal, kiállításokkal, fesztiválokkal.”

– Juhász-Léhi István –



Így fejlődött az Avas Kilátó – epikus fotósorozat Miskolcról

Így fejlődött az Avas Kilátó – epikus fotósorozat Miskolcról

Miskolc – A Diósgyőri Vár mellett az Avasi Kilátó Miskolc egyik legfőbb nevezetessége. Száz éve alatt rengeteget változott a környék, illetve maga a kilátó is. Most megnézheti!

 

Videó: Egy kis lakótelepi paneltörténelem Miskolcon

Videó: Egy kis lakótelepi paneltörténelem Miskolcon

Kazincbarcika, Miskolc – Az 1970-es évektől Miskolcon is gombamód szaporodtak az előregyártott vasbeton elemekből készült panelházak. Ám nemcsak társasházak épültek így, hanem oktatási intézmények. Erre hozták létre a borsodi vázpanel rendszert, a legelső ilyen iskola Kazincbarcikán épült. A korabeli dokumentumfilmen bepillantást nyerhetünk az épülő avasi lakótelepbe és a panelszerkezetes építészet csínjába-bínjába.

Egy csepp retro: Így éltek Lillafüreden a kiskatonák a nyolcvanas években

Egy csepp retro: Így éltek Lillafüreden a kiskatonák a nyolcvanas években

Miskolc – Most sport- és kalandpark,  30 éve még laktanya volt – így éltek Lillafüreden a kiskatonák a Zalka Máté laktanyában.

 

 

Egy csepp retro: Így épült fel a Kilián

Egy csepp retro: Így épült fel a Kilián

Miskolc – A Kilián városrész a mai napig az egyik legélhetőbb lakótelepi környezet Miskolcon, nem véletlenül kapott a tervezője Ybl-díjat. Most megnézheti, hogy épült fel!

 

 

Egy csepp retro: Ilyen volt Miskolc a nyolcvanas évek derekán

Egy csepp retro: Ilyen volt Miskolc a nyolcvanas évek derekán

Miskolc – Egy újabb kiváló régi videót került elő Miskolcról. Mai szemmel furának tűnő öltözékek, régi járművek, makettszerűen új lakótelepek, tervek és remények láthatóak a vágóképeken. Ilyenek voltunk 1986-ban – olvasható a Mit Miskolc adhatott blogon.

 

Keresse meg otthonát ezen a rejtélyes Miskolc térképen!

Keresse meg otthonát ezen a rejtélyes Miskolc térképen!

Miskolc – Egy rég elfeledett, ismeretlen eredetű Miskolc térkép került elő nemrégiben egy távoli ismerős fiókjának mélyéről – írja a miskolcblog.

 

 

Videó: Így változott Miskolc az utóbbi 100 évben

Videó: Így változott Miskolc az utóbbi 100 évben

Miskolc – Ablakot nyitunk a miskolci múltra: videón köszön vissza Miskolc belvárosának múltja és jelene. Nézze meg mennyit változott a Széchenyi utca, a Villanyrendőr vagy a Városház tér az utóbbi évszázadban!

 

 

Száz évvel ezelőtt ilyennek képzelték a mai Miskolcot

Száz évvel ezelőtt ilyennek képzelték a mai Miskolcot

Miskolc – Nem jött be. Se “fejjel lefelé villamosunk”, se léghajón.









hirdet�s