Miskolc büszkeségei: akik mobiltelefonnal mérik az oldatok pH-ját

Pogány Martina Alíz és Tomori Vince kezükben a díjjal
Pogány Martina Alíz és Tomori Vince kezükben a díjjal
Miskolc – Martina és Vince bekerültek a Magyar Fiatal Tudósok Társaságába.

Kinek jutna eszébe oldatok pH-értékét mobiltelefonos alkalmazással megmérni? Szerencsére két hermanos diáknak eszébe jutott, kitalálták, hogyan lehet megvalósítani, közben megtanultak programozni is, majd elindultak ötletükkel a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. A zsűrinek tetszett az alkalmazás, a második díjat ítélték oda a diákoknak. Az eredményhirdetést hétfőn tartották a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, szerdán pedig szívesen nyilatkoztak az Észak-Magyarországnak a fiatalok: Pogány Martina Alíz és Tomori Vince.

Az alkalmazásunk tized pontossággal mér. Pogány Martina Alíz

Alig várta

Martina az idén érettségizik a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban. Mint mondta, mindig szerette a matekot, de alig várta, hogy kémiát is tanulhasson, mert nagyon érdekelték a kísérletek. Amikor hetedikes lett a Hermanban (8 osztályos képzésre járt), Juhász Attila lett a kémiatanára, aki megszerettette vele a kémia elméleti és gyakorlati részét is. Martina több országos versenyen is indult, ahol szép eredményeket ért el. Amikor pedig a Hermanban átadták a természettudományos labort, szinte minden szabadidejét ott töltötte. Hamar bekerült a labor csapatába, segített elő­adásokat tartani, kísérleteket végezni. Tulajdonképpen itt döntötte el, hogy kutató vegyész lesz.

Az innovációs versenyről az iskolában hallott. Olyan témát kerestek Vincével, aminek köze van a kémiához, de kell hozzá az informatika is, hiszen ez már a 21. században nélkülözhetetlen része a fejlesztéseknek. Így közös erővel és némi segítséggel olyan alkalmazást fejlesztettek, ami a mobiltelefon kamerájának segítségével tudja megmérni a színes oldatok pH-értékét. Az alkalmazás neve „pHDetector”, amely már ingyenesen elérhető Google Playen.

A kerti tóét is

– Az alkalmazást nemcsak vegyészek használhatják, hanem bárki a hétköznapi életben is. Meg lehet vele mérni például a medence pH-értékét vagy a kerti tó értékeit, de akár az otthoni fürdővízét is, mindössze indikátor és mobiltelefon szükséges hozzá – árulta el Martina. – Az alkalmazásunk tized pontossággal mér. Csak arra kell figyelni, hogy alkalmazásakor fehér legyen a háttér, és mesterséges, fehér fény világítson a helyiségben.

Az alkalmazás fejlesztéséhez a programozást is meg kellett tanulniuk, ezt a tudásukat még a nyáron igyekeznek gyarapítani. Martina Németországban szeretné folytatni a tanulást szeptembertől, a Heidelbergi Egyetemre jelentkezik ő is és Vince is, hogy álmuk valóra váljon, és kutató vegyészek lehessenek. Martinától megtudtuk azt is, hogy a versenyeredményükkel bekerültek a Magyar Fiatal Tudósok Társaságába. Egy évi ösztöndíjat is nyertek, ami jól jön majd az egyetemi tanulmányokhoz.

A diáklány úgy látja, a németországi egyetemen szerzett tapasztalatok és diploma előnyt jelent egy kutatóintézetben való elhelyezkedésnél.

Úttörők

Tomori Vincét már ismerhetik olvasóink, hiszen tavaly is írtunk róla mint a Herman gimnázium természettudományos laborjának „állandó tartozéka”. (Ő jellemezte így magát.) A kémia szeretete nála is a kísérletekkel kezdődött, aztán egyre több időt töltött a laborban. Az innovációs versenyről azt mondta, nagy öröm és megtiszteltetés számukra a második helyezés. Úttörőnek érzik most magukat, hiszen a hermanos diákok még nem indultak ezen a megméretésen. És igazából azt sem tudták, hogy mire számítsanak, mert az előző évek pályázatai közül alig érhető el néhány az interneten. Amikor elkészült a fejlesztésük, arra gondoltak, hogy a zsűrinek tetszeni fog, de arra nem, hogy ott lesznek a legjobbak között. Az is lehet, hogy a nemzetközi fordulóra is kijutnak, erről még a napokban döntenek a bírálók.

Vince kifejti: alkalmazásuk azért hasznos a vegyészek számára is, mert nagyon gyorsan lehet vele pH-értéket mérni, és bár nem annyira pontos, mint a műszeres vizsgálat, de amikor nem cél a precizitás, akkor nagyon nagy segítséget nyújt. Fejlesztésük tulajdonképpen a mobiltelefonok színérzékelő szenzoraira épül. Ha egy oldatba indikátort cseppentek, akkor változik a színe, és a telefon szenzorai ezt érzékelik.

– Indikátort ugyan nem egyszerű beszerezni, de ha a gyógyszertárban szépen kérjük, akkor azért adnak – ad tippet Vince. Majd megtudjuk tőle: ő tavaly érettségizett. Egy évig a Herman laborjában segédkezett, versenyre készítette fel a diákokat, de járt kémiai bemutatókra is más iskolákba, településekre.

Ha pedig már az egyetemi kutatásait végzi majd, szeretne szerves vegyületekkel, többek között intelligens polimerekkel és gyógyszerhatóanyagokkal foglalkozni.

– Hegyi Erika –



Két Ericsson-díjat is megnyertek a hermanos tanárok

Miskolc – Idén a Herman gimnáziumból két tanár is a díjazottak között volt: Pántyáné Kuzder Mária az Ericsson a fizika népszerűsítéséért díjat, Dudás Imre igazgatóhelyettes az Ericsson a fizika tehetségeinek gondozásáért díjat vehette át.









hirdetés