Miskolc az Automotive Hungary kiállításon

Budapest, Miskolc – Az elért eredményeit és a befektetőknek kínált lehetőségeket is bemutatta a város.

Miskolc gazdasági hátországának egyik legerősebb, ugyanakkor legerőteljesebben fejlődő ágazata a járműipar, amelyet nemzetközi hírű cégek képviselnek a városban. A folyamatosan megújuló, speciális szaktudást igénylő iparág a várost felrajzolta Európa autóipari térképére. Az eddig elért eredményeit, gazdasági jelenét és a befektetőknek kínált lehetőségeket mutatta be Miskolc Budapesten, az október 18–20. között megtartott Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon.

A város a kiállítás tematikájához igazodva az autóipari cégekre koncentrált. Miskolc standján mutatkozott be a NOHAC Észak-magyarországi Autóipari Klaszter, amely 77 tagjával az egyik legnagyobb autóipari érdekkört képviseli Magyarországon. Többségük fém- és műanyag megmunkáló vállalkozás, de találhatóak köztük tervezőirodák, tanúsítással és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó cégek is. A klaszter tagvállalatai által foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 16 000 főt, árbevételük megközelíti a 731 milliárd forintot, exportárbevételük pedig több mint 569 milliárd.

A nemzetközi hírű autóipari cégcsoportok közül több is elkísérte Miskolcot az Automotive Hungary-re. A Shinwa, amelynek miskolci üzemében 1998 óta folyamatos a termelés, az autóipari utasbiztonsági rendszereket gyártó Takata Safety Systems Hungary Kft., az európai működését Miskolcról irányító Remy, az elektromos hajtások felé forduló Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és a gyártókapacitását hamarosan Miskolcon bővítő Patec Precision Kft.

A kiállításon Miskolc bizonyságot tett arról: a városnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy európai szinten jegyzett járműipari gyártó, kutató- és fejlesztő bázissá váljon. A város befektető-ösztönzési programja célzottan erősíteni kívánja az infokommunikációs, a környezet- és a megújuló energiaszektor térnyerését – és nem utolsósorban további járműipari cégek betelepülését.

– ÉM –








hirdet�s