“Miskolc a slam fellegvára”

Horváth Kristóf – Színész Bob
Horváth Kristóf – Színész Bob - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – „A cél, hogy a középiskolások kezdjenek el gondolkodni arról, mit jelent számukra a demokrácia, illetve hogyan működtethető a demokrácia” – foglalta össze a Nekem nem mindegy (NNM) programsorozat lényegét Horváth Kristóf–Színész Bob, aki a program egyik mentora, és nem utolsó sorban országos slambajnok.

Az NNM mentoraként számos slamtalálkozón, iskolai rendezvényen, rendhagyó irodalomórán dolgozza majd fel azokat a témákat, amelyeket a program a zászlójára tűzött.

Fontos a szabadság

„Ne szólj szám, nem fáj fejem. A pénz számolva, az asszony verve jó. Az ember és a kenyér színe is fehér. Ezt is elviszem magammal. Ezeket a témákat – azaz a kirekesztést, rasszizmust, elvándorlást, erőszakot, az állampolgári inaktivitást – bontjuk majd ki az ország három régiójában, köztük Észak-Magyarországon is a fiatalokkal” – sorolta lapunknak Színész Bob. Hozzátette: arra próbálják ösztönözni a diákokat, hogy ne simuljanak bele környezetükbe, kezdjenek el gondolkodni, legyen számukra fontos a felelősségvállalás.

A program még csak a közelmúltban indult, első állomása Szeged volt, második Miskolc. De az már most körvonalazódik, hogy a fiatalok számára fontos a szabadság – tudtuk meg. „Mi nem megoldást várunk a résztvevőktől, hanem együttgondolkodásra hívjuk őket” – tette hozzá.

Működő közösség

Az együttgondolkodás mellett együtt slammelésre is sor került a miskolci rendezvényen is. „Miskolc a slam fellegvára” – fogalmazott a mentor. „Gyakorta 200–300 slammer gyűlik itt össze, azaz ez itt egy működő közösség” – mondta.

A slam kapcsán pedig az irodalom is szóba került, egészen pontosan az, nevezhető-e irodalomnak a slam poet­ry. „A slam egyrészt a beszéd művészete, másrészt nagyon erős közösségi forma, közösségalakító erő. Bármennyire is fáj, vannak köztünk, akik művészi színvonalon képesek beszélni akármiről” – fejtette ki.

„Fontos, hogy bárki felállhat a színpadra, bárki kaphat három perc tiszteletet, figyelmet. Bárki elmondhatja például, miért fáj a hasa, mi az, ami neki jó, vagy mi az, ami rossz. Elmondhatja, mi az, amin változtatni szeretne, vagy megpróbálhat hatást kifejteni az emberekre. Slam poetry, azaz költészet. A költészet eszközei alkalmasak arra, hogy a véleményünket fogyaszthatóan, hatásosan, eredetien mondjuk el. Mert a rím, a ritmus, a dallam mind kedves az emberi fülnek, és alkalmas, hogy olyan dolgokat fejezzünk ki, ami már az értelmen túl van…” – vélekedett.

– N. Szántó Rita –








hirdet�s