“Misi” a legjobb pontszerző

Deák-Bárdos Mihály az Észak szerkesztőségében
Deák-Bárdos Mihály az Észak szerkesztőségében - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A diósgyőriek már visszavonult klasszisa a hazai ranglista élére került.

A napokban látott napvilágot a Magyar Birkózó Szövetség legújabb statisztikája, amely a világversenyeken, nemzeti szerelésben szőnyegre lépett sportolók ranglistáját tartalmazza. Ennek élére az aktív versenyzéssel már felhagyott diósgyőri Deák-Bárdos Mihály került, aki a műfaj számos legendás alakját előzte meg.

329-en a listán

A világversenyes magyar listán 329 birkózó neve található. Honfitársaink közül 1896 és 2014 között ennyien jutottak szóhoz felnőtt olimpián, világ- és Európa-bajnokságon. A legeredményesebbek közé csak olyan egyéniségek kerültek, akik már pontot tettek pályafutásuk végére, vagyis visszavonultak. A ranglista készítői az esélyegyenlőség jegyében a régi gyakorlat szerint jártak el: a viadalokon 1–6. helyezést szerzettek pontjait vették figyelembe, azaz nem az 1–10. pozíciókat honorálták, amint az újabban szokás. Az olimpiai bajnoki címért 7 pont járt (a 2–6.-oknak 6-tól 2-ig), az Eb-n és a vb-n elért 1–6. helyet értelemszerűen 6-tól 1 pontig honorálták, viszont az 1984-es Barátság Versenyeket, a Los Angeles-i játékok „ellenolimpiáján” elért teljesítményeket nem vették figyelembe.

– A múlt héten hívott fel Szabó Sándor, az országos szövetség sajtósa, és közölte velem az örömhírt – kezdte Deák-Bárdos Mihály, a DVTK nehézsúlyú „obsitos” ásza. – Természetesen nagyon boldog vagyok, elvégre klasszisokat utasítottam magam mögé. A nemzetközi mezőnyben 1997-ben mutatkoztam be és 2013-ig húztam, vagyis 66 pontomat tizenhat évig gyűjtöttem össze. Azóta is ízlelgetem magamban, hogy nem kevesebb, mint száztizen­nyolc esztendő alapján én vagyok a legjobb magyar. Persze most nem fogok megváltozni, sem elszállni önmagamtól, de azért melengeti a szívemet ez a statisztika, amelyet nehéz lesz bárkinek felülmúlni.

Így kerek

A napjainkban már a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai vezetőjeként dolgozó Deák-Bárdos Mihály a kötöttfogásúak 120 és a 130 kilós súlycsoportjában érte világversenyes sikereit.

– Pontjaimat sajnos nem tudtam gyarapítani az olimpiákon, mert bár négy ötkarikás viadalon is szőnyegre léphettem, de 1–6. helyezést nem értem el – folytatta a ranglista éllovasa. – Pályafutásom azonban ezzel együtt kerek és egész. A listán szereplők közül Komáromi Tibort és Repka Attilát példaképemként tisztelem, aztán rajtuk kívül dolgoztam Balla Józseffel és Kocsis Ferenccel is.

A legjobb magyar pontszerző egyébként – szavai szerint – még edzeget, a Bundesligába is kijár, tavaly négyszer járt Németországban, és az idén sem adja alább, továbbá meghívásos eseményeken szintén fellép majd – annak ellenére, hogy pár hónapja Szombathelyen ünnepélyes keretek között elbúcsúztatták a nemzetközi „harcmezőktől”.

– Kolodzey Tamás – 

A legjobb pontszerzők

1. Deák-Bárdos Mihály (1997–2013 között) 66 pont

2. Balla József (1975–1987 között) 65

3. Rácz Lajos (1972–1983 között) 63

4. Kozma István (1960–1968 között) 62

5. Varga János (1961–1972 között) és Komáromi Tibor (1984–1994 között) 58-58

7. Repka Attila (1987–1996 között) 55

8. Polyák Imre (1952–1964 között) 50

9. Kocsis Ferenc (1973–1984 között) 48

10. Kárpáti Károly (1929–1936 között) 45