Mire várja Miskolc az uniós milliárdokat?

Titkolózásnak érzik. Szerintük bizonyos fajta felkészületlenség is tapasztalható. Lássuk, mi a helyzet. Fidesz-sajtótájékoztató a remélt milliárdok ügyében.  16. II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kötődő pályázatok előkészítése [.pdf – 120KB]

Az április 12-i, miskolciközgyűlési ülés javasolt napirendi pontjai között szerepel egy fideszes indítvány. Juga György, dr. Szinay Attila és Lenártek András jegyzi, és erről tartott sajtótájékoztatót kedden Juga György és Lenártek András.

Titkolóznak?

A lényeg: a fideszes képviselők úgy látják, hogy nem rendelkezünk – sem a képviselők, sem a nem képviselők – azokkal az információkkal, amelyek az uniónál megpályázható milliárdok ideirányításának mikéntjét mutatnák. Vagyis: a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kötődő pályázatokat – mint fogalmaztak – részben titkolózónak érzik, de bizonyos fajta felkészületlenséget is tapasztalnak. Továbbá: azt állítja a Fidesz, hogy egyes tervek képviselői felhatalmazás nélkül módosulnak. Vannak olyan elemek, amelyek szerepelnek a programokban, vannak, amelyek onnan kiestek.

Évi tízmilliárd

Nem kis pénzről van szó. Juga György – hangsúlyozottan hozzávetőleges, a tévedés jogát fenntartó – „saccolása” szerint az országba hét év alatt érkező – érkezhető – 8 ezer milliárd forintnak körülbelül a fele központi projektek megvalósításában hasznosul(hat). Ilyen például a miskolcivillamosprojekt, vagy a nanotechnológiaiberuházás. Durva számítás szerint évente 10 milliárd forint juthat Miskolcnak.
Lenártek András és Juga György a Fidesznek azt az igényét fogalmazta meg, hogy tudjuk: mivel és mire pályázunk, miért éppen arra, milyen döntési mechanizmusok eredményeként. Mint mondták, a napirendi ponttal segíteni szeretnének, hogy jó programokkal, idejében jelentkezzen Miskolc. Konkrétumokat is sorolnak.

Utasítja a polgármestert

Előterjesztésük határozati javaslatában így fogalmazzák meg, mit is akarnak: „a közgyűlés utasítja a polgármestert, hogy tájékoztassa a közgyűlést a fejlesztési programok állásáról, az eddig elvégzett munkáról, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács a tárggyal kapcsolatban meghozott döntéseiről; dolgoztassa ki Miskolc városának a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív Programjaihoz kapcsolódó konkrét projektjeit, és jóváhagyásra terjessze a közgyűlés elé.”

Válaszra várnak
Az előterjesztők alábbi kérdéseikre várnak választ:
Miért pont ezek a kiemelt projektek, ki és mikor döntött ezekről?
Felmerült-e más fejlesztési terület, illetve ötlet?
Módosulhat-e a lista, ha azt a város számára kedvező projekttel töltjük fel?
Mi a belső tartalma az adott miskolci projektnek (pl.: Pólus park, Science park, stb.)?
Mi az oka annak, hogy némely projekt előkészítése láthatólag megrekedt (kitöltetlen oszlopok a miskolci projektek esetében)?

SZG








hirdet�s