Mire tanít meg minket a visszautasítás?

Akt.:
Cvonline.hu
Cvonline.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Napokat töltöttél az önéletrajzod szerkesztésével és a motivációs levél megfogalmazásával? Ráadásul a legjobb formádat hoztad a személyes interjún is? Bolondok lennének nem téged választani, ugye?

Sajnos azonban még annak ellenére is, ha úgy érezzük mindent megtettünk a cél érdekében nem érünk célt. Nincs ezzel mit tenni, ez nem jelenti azt, hogy bármiben is rosszak lennénk, ezért ne ostorozzuk magunkat! Valószínűleg volt a jelentkezők között olyan, aki jobban megfelelt az adott pozícióra, vagy nem tudtunk teljes egészében megmutatni a készségeinket.

A visszautasítás nagyon lehangoló tud lenni és felmerülhet, hogy feladjuk, de inkább tekintsünk rá úgy mint egy fejlődési lehetőségre. Az interjúkat követően kérjünk visszajelzést a teljesítményünkről, hogy tudjuk miben érdemes fejlődnünk.

Légy magabiztos, de még inkább szerény

A határozott fellépés mindenképp jól tetsző az interjúztató szemében, azonban fontos megtalálni az egyensúlyt, nehogy arroganciába üssön át. Ne mutassuk azt, hogy úgy érezzük nyerő helyzetben vagyunk, mert ez visszatetszést kelthet az interjúztatóban. Noha fontos, hogy megmutassuk a képességeinket és készségeinket, mindig tartsuk meg az arany középutat!

Találd meg álmaid állását több, mint 6 000 ajánlat közül!
IT állások | Pénzügy állások | Marketing állások | Mérnök állások Összes állásajánlat

Ne féljünk megmutatni a személyiségünket

Amíg szemléltetjük az interjú alatt, hogy minden, a vállalat által feltüntetett elvárásnak megfelelünk jó ha tudjuk, hogy ilyenkor arra is kíváncsiak, hogy milyen emberek vagyunk, belefogunk-e illeni a meglévő csapatba. Legyünk őszinték és mutassuk meg a személyiségünket! Hogyha ez alapján úgy ítélik meg, hogy nem illeszkednék a csapatba, akkor bízzunk a döntésükben, hisz nem akarunk egy olyan helyen dolgozni ahova a bejárás minden reggel kínszenvedés.

Önismeret: legyünk tisztában az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel

Az interjúk legnagyobb része arról szól, hogy milyen erősségeink vannak és mit tudunk nyújtani a vállalat számára.  A legtöbbször azonban nem csak az erősségeinkre, hanem a gyengeségeinkre is kíváncsiak a vállalatok, ezért fel kell készülnünk erre is megfelelő válasszal.

ÉRDEKES: Mit tart a legnagyobb gyengeségének? 8 tipp a jó válaszhoz

Légy kíváncsi!

Mindig legyen kérdésünk. Az interjú mindig kétoldalú dolog, a cég szeretne megismerni minket, mi pedig szeretnék többet tudni a vállalatról, ahova jelentkeztünk. Ráadásul a kérdésekkel azt sugalljuk az interjúztatónak, hogy bennünket valóban érdekel a meghirdetett pozíció. Általában azt javasoljuk, hogy a kérdéseket az interjú végére hagyjuk, azonban ha az interjú alatt is udvariasan kérdezünk akkor látja az interjúztató, hogy végig figyelünk arra amit mondd.

Osszunk meg több információt, mint ami a CV-ben fellelhető

Amennyiben már interjúra hívtak minket, akkor elolvasták már párszor az önéletrajzunkat, így nincs szükség arra, hogy szóról szóra elismételjük. Szeretnének jobban megismerni minket, így a korábbi tapasztalataink és elért sikereinkről érdemes részletesebben beszélni ilyenkor.

Cvonline.hu








hirdetés