„Mintha a mindenhol jelenlévő szemtanú lennék. Egy járókelő az utcán” – Interjú Hársing Hilda dramaturggal

Akt.:
Hársing Hilda: Ehhez a mostani munkához a legnagyobb rálátást garantáló objektív nézőpontot kerestem
Hársing Hilda: Ehhez a mostani munkához a legnagyobb rálátást garantáló objektív nézőpontot kerestem - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Végzet és sors. Bűnök és bűnhődések. Ítélet és szánalom.

Hársing Hilda dramaturg új, erős és hatásos színpadi változatot írt Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből a Miskolci Nemzeti Színház számára. Hogyan nézzünk bűndrámát? Kell-e ítéletet mondani ott, ahol a bűnhődés maga az ítélet? Megszánni a szegény bűnösöket – ahogyan azt Dosztojevszkij is akarhatta –, mit változtat ez a világon? Hársing Hildával beszélgettünk.

Nézhetjük úgy, mint egy mai történetet.” Hársing Hilda

Olvasójaként mondhatom: hatásos és fontos színpadi művet írt a világirodalom egyik legfontosabb regényéből, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből. Mi volt a legelső, amit el kellett döntenie, amikor belevágott?

Hársing Hilda: A megbízás arról szólt, hogy a regény a maga teljességében jelenjen meg a színpadon. Azt kellett kitalálnom, hogyan tekintsek rá erre az előttem magasodó hegyre. Hiszen a regény: minden szereplője szempontjából elmesélhető történetek sokasága. Korábban már foglalkoztam is vele így, amikor Szonya címmel, a Marmeladov család történeteként írtam belőle színpadi változatot. Ehhez a mostani munkához a legnagyobb rálátást garantáló objektív nézőpontot kerestem. Mintha a mindenhol jelenlévő szemtanú lennék. Egy járókelő az utcán. Valaki Marmeladovék házának udvarán. Lakó a zálogos nő házában, aki látja, hogy nagy a jövés-menés a gangon, aztán valaki kilép a folyosóra, és azt mondja: két embert megöltek. Innen nézve nem próbálom, nem próbálhatom kiemelni, a belső, lelki folyamatok aprólékos ábrázolásával megérteni Raszkolnyikovot. Annyit látok belőle, amennyit a cselekvései, a kapcsolatai, a reakciói, a reflexei mutatnak. Kívülállóként látom a fiatalembert, aki vergődik.

Ami született, valóban nem Raszkolnyikov drámája, hanem bűndráma. A közeg, amelyben bűn az élet, kiterjesztő értelemmel ruházza fel a címet – bűn és bűnhődés itt: bűnök és bűnhődések. Azt gondoltam, ez tudatos írói vállalása.

Hársing Hilda: A naplóiból kiderül: Dosztojevszkij tulajdonképpen szocioregényt akart írni Részegesek címmel, a szentpétervári nyomornegyedről, az ott szegénységben élő, fél bűnözői világban tengődőkről, különös tekintettel az ebben a környezetben felnövő gyerekekre. Csak később, fél-egy év múlva kapcsolódott hozzá az intellektuális bűnöző története. Raszkolnyikov figurája fűzi össze végül az egymás mellett futó szálakat. Raszkolnyikov drámája be­lesimul abba a televénybe és lápvilágba, amelyben a Néva partján és a szigetein élnek az emberek. Az övé: egy eset a sok közül. Valószínűleg ő követi el a legnagyobb a bűnt, bár bűn és bűn között nehéz minőségi vagy nagyságbeli alapon különbséget tenni. Szerintem például gyilkossággal felérő, ha egy család prostituálja a lányát, hogy a kisebb gyerekeknek legyen mit enniük.

A különbségtételben segít például a jog – a jog a bűncselekmény megítélésében képes alkalmazni a társadalomfejlődés tapasztalatait. Például, hogy ha volt ilyen lelki-fejlődési folyamat, milyen előzményei voltak Raszkolnyikov ember­ölésének.

Hársing Hilda: A mérlegelés Dosztojevszkij idején is a maihoz hasonló lehetett. Raszkolnyikov két embert ölt meg baltával. Kötél általi halálra is ítélhették volna, ehhez képest nyolc év Szibériában – akár enyhe büntetésnek is tekinthető. Megítélték, hogy milyen környezetből jött, máskor mennyi jót tett, és hogy tulajdonképpen beteges lelki folyamat következménye volt, amit tett.

A kor elveszíti a jelentőségét a mű mai megítélése szempontjából?

Hársing Hilda: Nézhetjük úgy, mint egy mai történetet. Van egy fiatalember, aki elutazik a fővárosba, hogy egyetemre járjon. Az anyja vidékről, a nyugdíjából támogatja, de ez kevés, akár csak az albérletre is. Alig eszik. Annyira lerongyolódott, hogy lehetetlen magántanítványokat vállalnia. Próbál valami megoldást találni – teljesen mai történet. A húga, hogy a bátyját és az anyját támogassa, bébiszitternek áll egy gazdag családhoz, ahol a férj kikezd vele. Hatalmas botrány kerekedik, a lányt kidobják az állásából, az egész város laza erkölcsűnek tekinti. Egy előnyös házasságban keres menedéket… Ez is teljesen mai történet. A vidéki, özvegyi nyugdíjból élő asszony minden áron taníttatni akarja a fiát, hogy legyen belőle „valaki”, és majd támogathassa őt és a húgát. És ez a teher még jobban nyomasztja a fővárosban nyomorgó egyetemista fiút… Nem hiszem, hogy mindez ma ne játszódhatna le hasonlóképpen.

Határátlépéseket figyelünk az ön olvasójaként, a majdani előadás nézőiként. Adja magát, hogy választ keressünk a kérdésre. Amit ennek a drámának a szereplői megtesznek, mi megtennénk, vagy nem tennénk meg? Az itt ábrázolt helyzetek egy részében az is válasz, hogy honnan is tudhatnám, mire vagyok képes, ha az élet próbatétel elé állítana. A gyilkosság megítélése ettől lényegesen különbözik, amennyiben például az emberölés erős erkölcsi tiltás alatt áll.

Hársing Hilda: Az én kérdésem is ez: meg tudjuk-e ítélni, hogy megtenném, vagy nem tenném meg, ha ilyen helyzetbe kerülnék. Én mindaz vagyok, amit eddig átéltem, amit tapasztaltam, amilyen környezetben felnőttem, akikkel élek, akikkel kapcsolatban vagyok, amiről álmodom… – mindettől vagyok ilyen. Ha olyan helyzetbe kerülnék, mint Raszkolnyikov, már nem én lennék. Egyébként meg nem szeretnék ítélkezni. Már csak azért sem, mert a bűnhődés Dosztojevszkijnél maga az ítélet. És látjuk, milyen bűnhődések vannak ebben a műben. Szvidrigajlov, aki többszörös gyilkos a regény szerint, megöli magát, magára méri a büntetést, bár a történet folyamán szinte csak jót tesz. Szonya is bűnhődik, mert ráállt, hogy prostituált legyen. Raszkolnyikov is megbűnhődik: nem tudja elviselni azt a gondolatot, amin hónapokig töprengett, és amibe belebetegedett. A saját elmélete hagyja cserben és fordul ellene.

Azért nincs szükség az ítéletre, mert mindenkit utolér a sorsa?

Hársing Hilda: Számomra az a legfontosabb, amit a monológjában Marmeladov felvet. A feleségével és az alkohollal vívja a csatáját, és azt mondja: „ha csak egyszer megszánna”. A bűnösöket is meg kell szánni. Nem kell felmenteni a gyilkost, de az indítékait megismerve lehet megszánni az embert. És Szonya megszánja Raszkolnyikovot. Szerintem Dosztojev­szkijnek is az volt a szándéka, hogy szánjuk meg ezeket a szegény bűnösöket. Ez nem azt jelenti, hogy mentsük fel, vagy idealizáljuk Raszkolnyikovot.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Jár a szánalom az áldozatnak, a zálogos nőnek is?

Hársing Hilda:: Jár. Jelzem, ő sem csak áldozat, de bűnös is: kihasználva a nyomorgókat uzsorakamatra kölcsönöz, maradék vagyonuktól fosztja meg azokat, akiknek cserébe aprópénzt ad. De mégsem egy elpusztítandó féreg.

Milyennek ismeri a világot, amelynek a figyelmébe ajánlja ezt a színpadi művet: van a szívünkben szánalom? Úgy értem, készek vagyunk rá?

Hársing Hilda: Nem tudom. De az én szándékom az volt, hogy ha lehetséges, keltsük fel ezt az érzést. Bár nem tárhatjuk fel Raszkolnyikov lelkének minden tartományát, és csak annyit tudunk meg róla, amennyit magáról elmond, azért az kiderül, hogy valójában egy pszichopata gyilkos. A kóros lelkiállapotban vergődő gyilkost is meg lehet szánni, ahogyan Szonya megszánja: nem segít neki elbújni, nem akarja, hogy megússza. Sőt! Arra sarkallja, hogy ne éljen így, a gyilkosság terhével a vállán, hanem a szenvedés által tisztuljon meg. Hogy új élete legyen. Az ő szeretete és szánalma készteti, sarkallja arra Raszkolnyikovot, hogy bevallja a bűnét és vállalja a büntetést.

Amikor először olvastam a regényt, nem tudtam szabadulni a gondolattól: mi lenne, ha Raszkolnyikov megúszná.

Hársing Hilda: Ez nagy csapda a regényben. Az első harmadában azon izgulunk, hogy ne tegye meg, ne öljön. Miután megtette, azt látjuk: ez semmit nem oldott meg, minden sokkal rosszabb lett, Raszkolnyikov végképp megbetegedett, ideglázat kapott. Nincs új élet. Ha megúszná is, büntetné magát egész életében. Aztán már minden arról szól, mikor tudja végre rászánni magát, hogy beismerje és elvállalja a büntetést, a szenvedést.

Marad az a rossz érzés, amit előhív belőlünk a helyzet: semmi sincs jól, a sors az, hogy a végzete elől kitérni senkinek sincs ereje.

Hársing Hilda: Nem megkerülő válasznak szánom, de ha bárki képes lenne kitérni a végzete elől ebben a történetben, akkor nem lenne nagy történet.

Bujdos Attila


Színlap

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Görög Imre és G. Beke Margit fordítását használva a színpadi változatot írta: Hársing Hilda.
Bemutató: 2017. október 6., Miskolci Nemzeti Színház.

Raszkolnyikov: Feczesin Kristóf
Porfirij: Fandl Ferenc
Szvidrigajlov: Görög László, Jászai-díjas
Szonya: Mészöly Anna e.h.
Marmeladov: Gáspár Tibor, Jászai-díjas
Katyerina Ivanovna: Szirbik Bernadett
Amália Ludvigovna: Máhr Ági, Jászai-díjas
Razumihin: Farkas Sándor
Luzsin: Lajos András
Pulherija Alekszandrovna: Nádasy Erika
Avdotya Romanovna: Prohászka Fanni
Lebezjatnyikov, Zamjotov: Bodoky Márk
Ilja Petrovics, Szűcs: Sarádi Zsolt m.v.
Nasztya: Hajdú Imelda m.v.
Lizaveta Ivanovna: Kocsis Andrea
Aljona Ivanovna: Kerekes Valéria

Közreműködik:
a Miskolci Nemzeti Színház énekkara és kijelölt zenekara, valamint Kőhegyi Anna, Gáspár Liza, Kőhegyi Imre, Krisztián Bendegúz, Baróczi Hanna, Mikló Anna Noa, Tálas Lilla, Veres Boglárka

Díszlettervező: Khell Csörsz, Jászai-díjas
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Dramaturg: Hársing Hilda
Zene: Zombola Péter, Erkel Ferenc-díjas
Ügyelő: Orehovszky Zsófia
Súgó: Bíró Klára
Rendezőasszisztens: Gazdóf Dániel

Rendező:
Szabó Máté


„Bűn? Micsoda bűn?”

„Bűn? Micsoda bűn? Mert megöltem egy ocsmány, kártékony férget, egy vén uzsorásasszonyt, aki senkinek a világon nem hiányzik, aki a szegények vérét szívta, hát ez bűn? Hagyjuk ezt!… Vért ontottam, persze, rosszul tettem. De hát ömlik a vér, mint a pezsgő, mióta világ a világ! És azokat, akik kiontják, megkoszorúzzák a Capitoliumon, és az emberiség jótevőinek nevezik! Én elhatároztam, hogy merek, és öltem. Most már tudom, hogy nem volt jogom megtenni, mert én is ugyanolyan féreg vagyok, mint a többi. Hát eljöttem volna hozzád, ha nem vagyok féreg?”

Dosztojevszkij világhírű regénye a bűn és a bűntudat témakörét járja körül. Kerülhet-e az ember olyan élethelyzetbe, amelyben elfogadott az ölés?
(A Miskolci Nemzeti Színház ajánlója az előadáshoz)








hirdet�s