Mint halottnak a „CSOK”

Illusztráció
Illusztráció
Miskolc – Hiába az otthonteremtési kedvezmény, azt némi önerő nélkül a középosztálybeliek sem tudják igénybe venni.

– Háromgyermekes pedagógusházaspár vagyunk, a CSOK-ot (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) mégsem tudjuk igénybe venni, ami 10 millió vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forint hitelt jelentene – panaszolta lapunknak egy miskolci tanár, aki kérte, nevét ne írjuk meg.

– Ennek több oka is van. Ha építkezni akarunk, akkor először telket kellene vásárolnunk. Miskolcon átlagban 5–6 millióba kerülnek a közművesített telkek, tartalékunk azonban nincs, mert 3 gyerek mellett nem tudtunk félrerakni. Ha új építésű társasházi lakást akarunk venni, akkor 18 millióért kapunk egy 60 négyzetmétereset.

Most egy 55 négyzetméteres lakótelepiben lakunk, akkor azért az 5 négyzetméter pluszért nem érdemes eladósítani magunkat. További probléma a banki finanszírozás. Építkezés esetén csak a ház 40 százalékos készültségénél kapunk pénzt, addig azonban ki kell fizetni a telek árát és az építkezés első szakaszát.

Mezőkövesden munkát is találnak a házaspárok.
Dr. Fekete Zoltán

Ráadásul a bankok csak a lakás vagy ház értékének 80 százalékáéig adnak kölcsönt. Megoldást jelenthetne, ha a lakásunkat eladnánk, de akkor hol élünk addig, amíg építkezünk? – teszi fel a kérdést a pedagógus. Mint mondta, nagy segítséget nyújtana számukra, ha más településekhez hasonlóan Miskolc is ingyenes vagy olcsó telkeket ajánlana fel a CSOk-ra pályázni kívánó házaspárok számára.

Most készül

Megkérdeztük erről a miskolci önkormányzatot, ahonnan a következő válasz érkezett írásban:

„Jelenleg az önkormányzat szakmai műhelyeiben folyik a Családok Otthonteremtési Kedvezményére vonatkozó, a kormányrendelettel összefüggő, de a helyi sajátosságokat is számba vevő, az esetleges új lehetőségeket is tartalmazó helyi intézkedési csomag megalkotása. A fejleményekről természetesen tájékoztatni fogjuk a miskolciakat és természetesen a sajtót is”.

Az elmúlt hónapokban egyre több önkormányzat jelezte a megújult CSOK (régebbi nevén: szocpol) kihirdetése óta, hogy mivel az otthonteremtési támogatás telekvásárláshoz nem vehető igénybe, ingyen adnának építési telket a CSOK feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak.

Mivel megyénkbeli települések nincsenek közöttük, őket kérdeztük, gondolkodnak-e ezen. Mezőkövesd polgármesterétől, dr. Fekete Zoltántól azt tudtuk meg, hogy náluk már 1991-óta működik az úgynevezett lakáscélú támogatást. Ezt a jövő heti testületi ülésen szeretnék kiegészíteni úgy, hogy a CSOK-ot igénybe vevők is megpályázhassák.

Pontos összegeket még nem mondott a polgármester, de azt elárulta, hogy több száz ezer forint támogatásról van szó.

Hozzátette: Mezőkövesden munkát is találnak a házaspárok. „Már persze nem az 5 általánossal rendelkezők, hanem azok, akiknek van szakmájuk. A városban ugyanis munkaerőhiány van.”

Hegyi Erika


A munkahely hiánya

Az ingyentelek felajánlásával kapcsolatban Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke azt nyilatkozta: a fő problémát abban látja, hogy a vidéki települések a munkalehetőség hiánya miatt halnak ki, melyet elmondása szerint nem tud ellensúlyozni egy mesterséges program vagy egy olcsó ingatlan.








hirdetés