Mint a mesében: volt – egyszer

Miskolc – Ismét nem jutnak hozzá a gyermekorvosok a pneomococcus elleni vakcinához. Kérédseinkre várjuk a választ az ÁNTSZ-től.

Botrányos és minősíthetetlen – e jelzőkkel illette dr. Török Lajos főorvos, miskolci gyermekgyógyász háziorvos a pneumococcus elleni védőoltással kapcsolatban kialakult helyzetet tavaly márciusban. Miként akkor, most ismét nem jutnak hozzá a vakcinához az ÁNTSZ-nél. Hiába az ütemterv, a következő esedékes oltásról kiértesített szülőket gyermekestül vissza kell fordítani.
Mint arról többször is írtunk: 2008 októberétől ingyenessé tették a pneomococcus elleni védőoltást hazánkban, igaz, az utolsó percig bizonytalan volt, hogy teljeskörűen-e.

 

Aztán eldőlt: a védőnők és a háziorvosok feladata az oltás szervezése, utóbbiak számára a beadása, az ÁNTSZ pedig biztosítja az oltóanyagot minden 2 év alatti gyermek számára. Hamar kiderült azonban: Miskolcon (de az ország más részein is) akadozik az ellátás. Több hónapon át tartó huzavona után az ÁNTSZ közleményt adott ki tavaly áprilisban: fél év után megvizsgálták, hogy megfelelően juttatták-e el az oltóanyagot az orvosokhoz, illetve az előírtak szerint adták-e be azokat. Ennek alapján megállapították: hogy van oltóanyag, s folyamatosan biztosítani tudják az utánpótlást.
A miskolci gyermekgyógyászok többször is azt fontolgatták, hogy ellenhirdetést tesznek közzé.

 

– Az emberben forr a méreg, hiszen a médiában egyre-másra találkozik a reklámmal: „Kérje gyermekének a pneumococcus elleni ingyenes oltást az orvosánál!” Mintha rajtunk múlna! – háborog a főorvos.
Kérdéseinket február 1-jén délelőtt eljuttattuk az ÁNTSZ regionális intézetéhez, ahonnan órák múlva azt a választ kaptuk: „Az ÁNTSZ illetékes szakembereinek egyéb elfoglaltsága  miatt a mai napon nem tudunk választ adni a kérdésekre.”

 

6 kérdés az ÁNTSZ-hez

 

Az Észak-Magyarország által feltett, eddig megválaszolatlan kérdések
Mióta áll fenn a Prevenal oltóanyag hiány?
Mi az oka?
Mikorra tudja az ÁNTSZ itt, helyben is biztosítani?
Mit tudnak tenni azért, hogy ez többé ne forduljon elő (folyamatos legyen az ellátás)?
Miért nem adták a közvélemény tudtára hirdetményekben, hogy ez a helyzet, miért az orvosoknak kell szabódniuk?
Az érintett orvosokat milyen formában tájékoztatták (ha ugyan…)?

 

Tudott róla?

 

A védőoltás ugyan nem véd a baktérium valamennyi típusától, de a leggyakoribbaktól igen. 1-6 hónapos kor között 4 oltás szükséges, fél éves kor fölött is 2-3 bizonyul eredményesnek. (Patikában vásárolva a vakcina ennyiszer 16 ezer forint.)








hirdet�s