Mint a cápa fogai, úgy váltják egymást az uzsorások

Akt.:
Elhagyott élelmiszerbolt a kelet-magyarországi Debrétén. A településnek mintegy tíz állandó lakosa van, a bevásárlásokat a falugondnok segít intézni, ha kell, az uzsora itt pont nem jelent problémát, hiába hiánycikk a bolt.
Elhagyott élelmiszerbolt a kelet-magyarországi Debrétén. A településnek mintegy tíz állandó lakosa van, a bevásárlásokat a falugondnok segít intézni, ha kell, az uzsora itt pont nem jelent problémát, hiába hiánycikk a bolt. - © Fotó: Magócsi Márton
A legkisebb településeken már bolt sincs, a szomszédos városig buszozásra meg nem futja, így marad az uzsorás, ha liszt kell meg kenyér. A krumpli kilója akár ötszáz forint is lehet, az üzlet mégis virágzik, és ez ellen a rendőrség sem tesz semmit. Egy nemrég publikált tanulmány szerint, ez talán nem is olyan nagy baj: uzsorások nélkül valószínűleg ezek az emberek éhen halnának.

Az élelmiszer-uzsoráról írt egy nagyon érdekes tanulmányt Béres Tibor, az Autonómia Alapítvány programfelelőse. Béres írása az Esély című társadalom- és szociálpolitikai folyóiratban jelent meg. A szerző azzal indít, hogy semmi eredménye nem lett annak a korábbi javaslatuknak, hogy a kormány avatkozzon be az uzsora rendszerébe. “Hiába az ismertté vált, uzsorához kötődő bűncselekmények növekvő száma, ha a feljelentések el sem érnek a vádemelésig, vagy ha mégis, azok a bíróság előtt elvéreznek. Az uzsora kártékony hatása az elmúlt években nemhogy csökkent volna, újabb formái a pár évvel ezelőtti helyzethez képest is nagyobb bajt okoznak a fertőzött területeken” – írja.

A gyereknek szeretne vinni valamit

Az első élelmiszer-uzsorások a helyi társadalomban viszonylagos stabil egzisztenciával bírók, azaz a nyugdíjasok és a rokkantnyugdíjasok voltak. Azok, akiknek volt valamennyi jövedelmük, felhasználható tőkéjük, és nem utolsósorban olyan autójuk, amivel meg lehetett tenni az eleinte miskolci, aztán szlovákiai, mostanra lengyel utakat.

Hogy mi vezetett ehhez a mostanra szinte minden szegényebb járásban az élet részévé tartozó rendszernek a kialakuláshoz? Béres Tibor szerint a következők:

  • mára a kistelepülések élelmiszerboltok nélkül maradtak. Ha valakinek alapélelmiszerekre van szüksége, át kell mennie a szomszédos nagyobb településre bevásárolni, ami idő és költség. Van lehetősége arra is, hogy a mozgó boltosnál vásároljon (hetente kétszer járnak a furgonok), de az is nagyon drága, alig van nála áru, és ami a legfontosabb, hitel nincs.
  • a szlovák határon megszűnt a behozható árukra vonatkozó korlátozás.

“A páréves, egyterű autó késő délután érkezik haza. Ez a héten már a második fuvarja. Elég a faluban pár embernek odaköszönni, hogy tudják, lehet menni a megrendelt áruért. Pár órán belül majdnem mindenki elvitte a saját dolgait, most már csak azok nézelődnek, akik a megrendelteken felüli dolgokból szeretnének vásárolni. A legnépszerűbb ilyen termékek a szálas dohány, a dobozos bor, aminek litere ilyenkor már akár háromezer forint is lehet, ha nem aznap fizetnek érte. L.-né megkapta az öt kiló krumplit, tíz kiló lisztet, két csomag dohányt, de még szétnéz kicsit. Eddig hétezer forintnál tart. A tízesből háromezer visszajárna, de a gyerekeknek is szeretne vinni valamit. A házigazda felesége épp kibont egy kilós süteményt, hogy érdemes megkóstolni, elég jó áron van. Ezerötszázért oda ad egy csomaggal. Akkor legyen kettő, tényleg megéri, gondolja L.-né. Ezekért a dolgokért nem most kell fizetni, csak annak, aki tud. Elég lesz, amikor megérkezik a családi pótlék, a segély, a közhasznúért fizetett bér. A beszerző mindent vezet a füzetébe, ki mennyivel tartozik. Ha valaki nem fizet, akkor ő többet itt nem vásárol, mehet a legközelebbi település boltjába a napi egy busszal, várhat ott a visszajövőre három és fél órát, és fizethet a buszért hatszáz forintot. És persze nem lesz hitel” – idéz a tanulmány egy megtörtént esetet.

Egy kiló krumpli ötszáz, vagy amennyit gondolok

Az élelmiszer-uzsora megítélése problémás, mivel képlékeny az a határ, mikortól beszélhetünk visszaélésről, kizsákmányolásról, és meddig tekinthető ez a tevékenység jóhiszemű szolgáltatásnak. Az a tény, hogy a legrosszabb helyzetben levők alapesetben nem férnek hozzá a boltokhoz, aki az autójával tud nekik segíteni, az meg is teszi. Ennek azonban költsége van, amit szeretne a szolgáltatást nyújtó kifizettetni. Ha napi hat órát kell autózni, majd bevásárolni, ennek a ráfordításnak a kifizettetése is jogosnak tűnhet. És itt van az a pont, ami miatt az élelmiszer-uzsora alapjaiban különbözik az uzsorától: itt azért mégiscsak nyújtanak valamiféle szolgáltatást is a kölcsönzésen felül. A kérdés, hogy mikortól tekinthető méltánytalan extraprofitnak a termékekre terhelt haszonkulcs. A háromszáz százalék egészen biztosan az.

Béres néhány példát is hoz a hipermarket és az uzsorás közti árkülönbségre.

  • 1 kiló császárszalonna a hipermarketben 1799 forint, az uzsorásnál 3000
  • 1 kiló fehér kenyér 249 helyett 500
  • 1 kiló sertéscombért 1099 forint helyett 3000 és 3500 közötti összeget kell fizetni,
  • míg egy kiló krumpli 120 forint helyett akár 500 is lehet.

Sok esetben nincs rögzített ára a termékeknek. A vásárláskor gyakran hangzik el a mondat, hogy vidd csak el, majd fizetsz, ha lesz miből. Az uzsorás felírja az elvitt tételeket a füzetébe, de annak árazását később, a vevő háta mögött csinálja meg. A végleges árat csak igen kevéssé befolyásolja a beszerzési ár, sokkal inkább számít az uzsorás és a vevő közti társadalmi távolság, az uzsorás pillanatnyi hangulata, mohósága és legfőképp az, hogy mennyi idő telik el a vásárlás és a fizetés között.

Tehetetlen rendőrök, nulla politikai akarat

Béres tanulmányának egyik nagyon fontos része annak boncolgatása, hogy vajon a hatóságok miért hunynak szemet az élelmiszer-uzsorások tevékenysége felett. Az írás idéz egy helyi rendőrt is, aki szerint senkinek nem érdeke a rendszer felszámolása, mert ha ezek a “boltok” nem lennének, akkor még ez a lehetőség sem lenne a leginkább kiszolgáltatott helyieknek elérhető. A rendőrök tehetetlenek annak ellenére is, hogy pontosan tudják, kik az árusok.

Bárki kimehet Szlovákiába, Lengyelországba, és hozhat haza utánfutóval is élelmiszert. Mikor megállítom közúti ellenőrzésen, és tíz tálca sütemény van nála, kérdezem, hogy ennyi meg kinek lesz, az a válasz, hogy a gyerekeknek, mert nagyon szeretik. Legfeljebb azért tudom felelősségre vonni, mert túl van terhelve az utánfutó. De ezért csak kinevetnek, és kifizetik az öt-tízezres bírságot” – mesélte az egyik rendőr.

Szerinte a megoldás az lenne, ha felvilágosítanák az embereket, miért kártékony mindez, miért nem érdemes elfogadni ezeket a termékeket még akkor sem, ha épp nagyon szükség van rájuk. Emellett persze kellene a politikai akarat is, hogy valóban kiadja egy bíró az engedélyt például a lehallgatásra, operatív adatgyűjtésre. De ez is csak akkor lehetne megoldás, ha az érintettek nem lennének annyira kiszolgáltatottak anyagilag, hiszen a jövedelmük jelenleg nem teszi lehetővé, hogy ne essenek olykor ebben a csapdába.

Ezek az emberek sokszor csak dolgozni akarnak, és most is jött hozzám valaki, hogy lenne munkája az erdőn, de ahhoz ennie kellene. Mehetne az uzsoráshoz, ahol kétezerre hármat kell egy héten belül megadnia, de legalább kapna annyi ételt, amivel el tud menni dolgozni. Kitől mástól kapna? Most ilyenkor én mit csináljak, adok, ha tudok. De én sem tudok mindig”.

A szerző szerint az uzsora, legyen hagyományos vagy élelmiszer-uzsora, elleni csupán adminisztratív eszközökkel folytatott küzdelem eredménytelen, egy-egy lefogott uzsorás helyébe, amint ahogy a cápa fogai egymást váltják, azonnal újabb lép. De – és ez legalább annyira fontos – azért sem lenne sikeres az uzsora kínálati oldalának nullára csökkentése, mert akármennyire paradoxnak is tűnik, a rövidebbet így is a kiszolgáltatott háztartások húznák: még ez a pénz- illetve élelmiszer beszerzési forrás is időlegesen megszűnne.

A tanulmány azzal is foglalkozik, hogy hogyan változott az utóbbi években az uzsorások behajtás módszere. A behajtás sokat egyszerűsödött azzal, hogy az elkövetők egyszerűen elveszik a sértettek bankkártyáját, és amikor megérkezik a sértett bankkártyájára a jövedelme, egyszerűen felveszik a pénzt. Aztán annyit adnak vissza belőle, épp annyit, amennyiből nagyjából egy hétig lehet az alapvető élelmiszereket megvásárolni. Utána ismét menni kell pénzt kérni az uzsorástól. Ezzel tovább nő a kiszolgáltatottság, hiszen az áldozat ezután végképp nem döntheti el, hogyan használja fel havi jövedelmét, mikor és mennyit akar fizetni az uzsorásnak. Kaphat vissza valamennyit a jövedelméből, de ennek összege teljesen az uzsorás megfontolásán múlik.

Házhoz szállított élelmiszercsomag lehetne a megoldás

Megoldás lehet, ha a keresleti oldalon is olyan megoldás születik, amelyik ezekkel a dilemmákkal képes számolni. Béres egy olyan szociális bolt koncepcióját vázolja, amelyik hetente szállítana haza a részt vevő családoknak alapélelmiszereket. A csomagban levő élelmiszerek ára a kistérségben elérhető legalacsonyabb kiskereskedelmi bolti ár 115 százaléka, és ez fedezi a kiszállítás költségét, továbbá remélhetőleg biztos forgalmat a boltnak.

A kezdeményezés újszerűségét azonban nem is annyira a csomagkiszállítás, hanem a finanszírozási konstrukció jelenti majd. A jelentkező háztartásoknak nem a helyszínen kell majd a csomagokért fizetni, hanem folyamatos megbízást kell adniuk a bankszámlájukat vezető banknak, hogy minden hónapban a heti kiszállítás árát, kb. havi 10-12 ezer forint utaljanak át a boltot működtető szociális szövetkezetnek. Eddig a csomagkiszállítás a tehetősebb rétegek bevásárlási módja volt. Ezzel az új módszerrel remélhetőleg sikerül kiszorítani az uzsorásokat erről a területről, de legalábbis csökkenteni az általuk ellenőrzött jövedelmek körét.

A cikk az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írta.