Minisztert akart felrobbantani egy asszony Sri Lankán

Egy öngyilkos merénylőnő robbantotta fel magát az egyik sri lankai kormánytag konvoja mellett – jelentette be a szigetország hadseregének egyik szóvivője csütörtökön. A detonáció az asszonyon kívül nem ölt meg senkit, de többen megsérültek.

A sri lankai hadsereg csütörtöki tájékoztatása szerint az asszony Colombó közelében akkor robbantotta fel magát, amikor Maithripala Sirisena mezőgazdasági miniszter és kísérete elhaladt mellette. A kormánytag nem sebesült meg a detonációban, de a konvoj két járműve súlyosan megrongálódott. A hivatalos források szerint a merénylet három sérültjének egyike a miniszter helyettese, az egyetlen halálos áldozata pedig a merénylő.

A kormány a Tamil Ealam Felszabadító Tigriseit (LTTE) vádolja a merénylettel, a tamilok függetlenségéért küzdő szervezet ugyanakkor még nem vállalta magára a csütörtöki akciót.