Miniszteri biztos lesz a főigazgatóból

Akt.:
Miniszteri biztos lesz dr. Csiba Gábor
Miniszteri biztos lesz dr. Csiba Gábor - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – A börtönkórház kialakítása lesz dr. Csiba Gábor jövőbeni feladata.

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár néhány hete jelentette be a két miskolci kórház összevonása után megalakuló „szuperintézmény”, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház megalakítását. Azt is jelezte, hogy dr. Csiba Gábor főigazgatói megbízatása április 1-jétől megszűnik azzal egyidejűleg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház megszűnik.

Akkor annyit lehetett tudni, hogy a megyei kórház volt főigazgatója a jövőben „fontos, országos jelentőségű megbízatást” kap.

A börtönkórházért felel majd

Dr. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója pénteki miskolci sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta, hogy az államtitkár által említett országos feladatát dr. Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri biztosaként fogja ellátni dr. Csiba Gábor.

„Feladata lesz a jövőben létrejövő büntetésvégrehajtási kórház helyének megtalálása, illetve annak megépülése és működtethetővé tétele körüli szervezési munkák ellátása. A miniszteri biztosi kinevezés a napokban várható”.

ÉM-SZB



Stroke, azaz amikor az ész megáll…

Stroke, azaz amikor az ész megáll…

Dr. Csiba László: Nem csak kampányszerű szűréseket kellene indítani, speciális Erzsébet-utalvány kellene.

 

Szuperkórház Miskolcon: kettőből lesz egy harmadik

Szuperkórház Miskolcon: kettőből lesz egy harmadik

Miskolc – Összevonják a megyei kórházat és a MISEK-et, egy menedzsment vezeti majd a két intézményt.

 

Életet mentett a megyei kórház főigazgatója

Életet mentett a megyei kórház főigazgatója

Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa immár nyolcadszor mentett életet.









hirdet�s