Magyarország

2013.01.21. 17:05

Rendezvényszervezőt keres a Miniszterelnökség

Budapest, 2013. január 21., hétfő (MTI) - Rendezvényszervező céget keres a Miniszterelnökség: az ajánlati felhívás szerint a megbízás több száz millió forint értékű, és 2014. május 31-ig szól.

Budapest, 2013. január 21., hétfő (MTI) - Rendezvényszervező céget keres a Miniszterelnökség: az ajánlati felhívás szerint a megbízás több száz millió forint értékű, és 2014. május 31-ig szól.

Az Európai Unió hivatalos lapjának mellékleteként megjelenő, tenderhirdetményeket tartalmazó online kiadványban (TED) megjelent felhívás szerint a Miniszterelnökség az idei és jövő évi rendezvényszervezési feladatainak ellátásához szükséges teljes körű műszaki-technikai munkákra, rendezvénybiztosításra, rendezvénykellékek, -dekoráció, díszlet, valamint egyéb látványelemek tervezésére és kivitelezésére, továbbá a szükséges PR- és tájékoztatási feladatokra - köztük kríziskommunikációra - akar szerződést kötni.

Minderre nettó 400 millió forintot költenének, ezt azonban akár a 90 százalékával is meg lehetne haladni, vagyis 760 millió forint is lehet a végösszeg.

A nyílt eljárásban jelentkező ajánlattevőnek több pénzügyi és műszaki szempontnak is meg kell felelnie. A pályázónak igazolnia kell például azt, hogy az elmúlt három évben megrendezett és lebonyolított minimum öt, egyenként legalább százezer résztvevős szabadtéri, közterületi rendezvényt.

Az ajánlatokat február 25-ig várják.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!