Mindig van, ami újra és újra erőt ad

Akt.:
Béres István
Béres István - © Fotó: Ádám János
Szalonna – „Az egyes állomáshelyek és a változó világ mindig újabb helyzeteket teremtett.” Arcok a megyéből: Béres István, a szalonnai általános iskola pedagógusa.

„Érdekes volt, amikor a pályám elején az unokatestvéremet tanítottam, az iskolában természetesen magázódtunk, azon kívül meg persze tegeződtünk” – mondta Béres István, aki immár negyven éve tanít, és akivel munkahelyén, a szalonnai általános iskolában találkoztunk.

Az állomások

– Pedagógus-pályafutásomat 1976-ban a perkupai általános iskolában, képesítés nélküli nevelőként kezdtem – tudtuk meg. – A tanítás mellett diplomáztam a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán 1980-ban földrajz-testnevelés szakon. Az első perkupai éveim alatt szerettették meg velem a természetjárást, táboroztatást akkori kollégáim, amelyet 30 éven át nagy odaadással csináltam. Ez persze nem is csoda, hiszen csodálatos természeti környezetben fekszik a település. 1979-ben megnősültem, és három évig feleségem falujában, Dédes­tapolcsányban tanítottam: ebben az iskolában ismertem meg az iskolaszövetkezeti mozgalmat, melyet később a rendszerváltásig Perkupán is folytattam. 1982-ben a családommal visszatértem Perkupára – ahol jelenleg is lakom –, és 25 évig oktattam, valamint vállaltam a sporthoz, természetjáráshoz kötődő feladatokat, és természetesen részt vettem a település közéletében is. Tulajdonképpen ezt a negyedszázadot mondhatom pályafutásom legeredményesebb és legeseménydúsabb időszakának. 2007-ben a perkupai iskola megszűnt önálló intézményként működni, és Szendrő tagintézménye lett, és akkor a felső tagozatos nevelők egy része – velem együtt – iskola nélkül maradt. Ekkor adódott a lehetőség, hogy Szalonnára jöhetek, ahol jelenleg is dolgozom mint testnevelő és intézményvezető-helyettes. Valójában visszatértem a gyökerekhez, nevelő iskolámhoz arra a településre, ahol a fiatalságomat töltöttem.


Több mindenre

Arra a felvetésünkre, hogy mire a legbüszkébb az elmúlt negyven évből, több mindent is említett Béres István.

– Az iskolai „tevékenységem” csúcspontja az 1997–2003 közötti intézményvezetői megbízatásom, ekkor nyerte el a mai modern kinézetét a perkupai iskola, és épült aszfaltozott kézilabdapálya villanyvilágítással – mondta. – Ebben az időszakban voltam országos vándortáborútvonal-felelős, és irányítottam a természetjárással és kultúrával foglalkozó Észak-Borsodi Gyermekszervezetek Társulását. Ekkor voltam az edelényi kistérség testnevelési munkaközösségének az elnöke is, és nem utolsósorban 20 évig vezettem a perkupai sport­egyesületet. 12 évig képviselő-testületi tagként, 1992-től 1994-ig pedig tiszteletdíjas polgármesterként vettem részt a község életében. Többször is előfordult, hogy két testnevelésóra között nyilván melegítőben találkoztam más települések vezetőjével… Így visszagondolva szerintem folytathattam volna, de inkább a pedagóguspályát választottam. Ebben a munkában 40 év mindenkinek nagy idő, egy testnevelőnek pedig kistelepüléseken, mindvégig tornaterem nélkül, főleg az. Az egyes állomáshelyek és a változó világ mindig újabb helyzeteket teremtett, új kihívást jelentett, ami kreativitást igényelt. A szüntelen megújulási kényszer, a szép sporteredmények, egy-egy tehetség felfedezése pedig mindig új erőt adtak, adnak a folytatáshoz.

– ÉM-PA –








hirdetés