Mindhárom harmad elején jól „muzsikáltak” a DVTK Jegesmedvék

DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC
DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Első mérkőzésük után pénteken este nyertesként vonultak le a hazai jégről a Macik.

Új idény, új név, új színösszetételű mez, részben új csapat, régi-új vezetőedző és örökrangadó – így indult pénteken este a 2015/2016-os pontvadászat a DVTK Jegesmedvék Mol ligás hokicsapata számára.

Gyors gólok

Százegy másodperc kellett a miskolciak első góljához, ezt emberelőnyből Dudas jegyezte: tíz méterről zúdított a bal alsó sarokba (1-0). Ezt követően a hazaiak megdolgoztatták Budai K.-t, aki repkedett is becsülettel. Az 5. percben Dudas akadályoztatásért kapott kisbüntetést és ebből az emberfórból is gól született, Manninen közelről egalizált (1-1). Elcsendesedett a publikum, de csak pár percre, mert a harmad derekán Miskolczi korcsolyázott el a bal oldalon, átadását pedig Ritó emelte a kapu bal oldalába (2-1). A sárga-feketét piros-feketére váltó DVTK Jegesmedvék ketrece előtt Guggenberger is megmutatta, hogy legény a gáton, néhányszor úgy kapta el a korongot, mint madár a legyet. Az első szünethez közeledve először öt a négy ellen próbálkozhatott a vendéglátó, de tagjai elfeledkeztek arról az aranyszabályról, hogy csak lövésből születhet gól. A büntetés nem is maradt el, a volt miskolci Rafaj beváltotta csapata emberelőnyét (2-2).

A második játékrészt is jól kezdték a „diósgyőri jegesmedvék”, Somogyi értékesített egy áthúzódó kiállítást (3-2), majd mindig ült valaki a szégyenpadon. A játékvezetők percekig tárgyaltak Mayer Péterrel, és a diskurzus a jégen is folytatódott. Mint kiderült, a kiállításokon és Guggenberger fegyelmi ítéletén szólalkoztak össze a felek. A 32. percben Dudás kapott „forintos” passzt a jobb szélen, a védő felnézett, látta, hogy üresen árválkodik a jobb felső sarok és mértani pontossággal bombázta oda a játékszert (4-2).

Vasárnap újabb

A harmadik harmad ismét kitűnően sikerült a Jegesmedvéknek, akik a szemfüles Tóth A. révén összehozták győztes találatukat (5-2) és innen kezdve már csak a különbségen ment a vita. Hietamaki kihasználta együttese kettős fórját (5-3), de az FTC ezzel ellőtte minden puskaporát. A hajrában már csak az óra ellen korongoztak a csapatok, meg volt egy kis verekedésféle és egy ráadásgól (6-3).

A miskolciak számára nem marad sok idő a pihenésre, ugyanis vasárnap 18 órától az egyik új újonc, a Fehérvár AV19 érkezik a Népkertbe.

ÉM-KT



JEGYZŐKÖNYV

DVTK Jegesmedvék – Ferencvárosi TC

6-3 (2-2, 2-0, 2-1)

Miskolc, 1050 néző. V.: Beniac, Bachurik (szlovákok), Kormos, Sipos.


DVTK Jegesmedvék: Guggenberger – Gőz, Dudas 2 (1), Galanisz, Somogyi 1 (1), Booras (2) – Sagert, Vojtkó (2), Hajós, Tóth A. 1 (1), Dansereau 1 – Laczkó, Leppanen, Pavuk (1), Láda B., Cseter – Szilágyi, Győrfy, Popovics, Ritó 1, Miskolczi (1) – Adorján (kapus). Vezetőedző: Mayer Péter.

Ferencvárosi TC: Budai K. – Kovács V., Hietamaki 1 (2), Dubek, Kiss G., Jensen – Suoraniemi, Apelis (2), Rafaj 1 (1), Menninen 1(1), Fliszár – Lévai, Géczi, Farkas L., Galló, Papp Cs. – Pál Zs., Üveges, Mach, Fekti, Ódri – Ágoston O. (kapus). Vezetőedző: Greg Lindqvist.


Kiállítások: 18 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Guggenberger), ill. 18 perc.


Mayer Péter: – Nagyon örülök, hogy megszereztük az első győzelmünket, a rajt ugyanis mindig nagy jelentőséggel bír. A támadójátékunk nagyon jó volt, emberhátrányos védekezésünkön viszont még akadt javítanivaló. A három pont megszerzése volt ma a legfontosabb.

Greg Lindqvist: – Keményen küzdöttünk, de a Miskolc kispadja hosszabb volt, ráadásul a hazaiaknak több minőségi játékosuk van, mint nekünk. Túl sok hibát hoztunk össze, ez is hozzájárult a vereségünkhöz.



Sporthírek






hirdetés