Mindent vittek a leszbik 2016-ban! – Ezek a pornók taroltak tavaly (18+)

Mindent vittek a leszbik 2016-ban! – Ezek a pornók taroltak tavaly (18+)
© Illusztráció: getty images
A világ legnépszerűbb pornóoldala, a Pornhub újabb statisztikát készített: ezúttal azt összesítette, milyen pornófilmekre kattintottuk a legtöbbet 2016-ban, ami egyébként egy igen erős év volt pornónézés tekintetében. Íme a győztesek!

Kiderült, hogy a legkeresettebb pornó tartalom 2016-ban a leszbikus volt: ez persze nem azt jelenti, hogy ilyen sok meleg lány rohangálna a világban, inkább csak azt, hogy a férfiak nem tűrnek meg másik dákót még a monitorukon sem – így talán nem is meglepő, hogy ez lett a legkedveltebb kategória.

Szorosan mögötte a középkorú nevelőanya MILF-ek állnak – még a tiniket is beelőzték az érett hölgyek, a tinik ezúttal csak a negyedik helyet érdemelték ki, ötödik helyen a fogadott lánytestvér, hatodik helyen pedig az anyás pornó zárt. Viszont meglepően sokan kíváncsiak a pornó rajzfilmekre: hetedik helyen a rajzfilm kategória áll, de voltaképp a nyolcadik helyen is, a hentai a japán pornó manga is rajzfilm.

por

Forrás: ripost.hu


Karácsony a pornóooldalon – Kiderült, mikre kerestünk rá szenteste (18+)

A világ legnagyobb szexoldala, a PornHub sokszor állít össze érdekes statisztikákat, ezúttal sem tett másként: felmérést tett közzé azzal kapcsolatban, hogy karácsonykor mely keresőszavak futottak a legjobban.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s