MINDENSZENTEK – forgalmi rend változások a temetők környékén

A hétvégi mindenszentekre és a halottak napjára fokozottan készül a rendőrség. Forgalomkorlátozások is lesznek, de az autófeltörésekre és a zsebtolvajokra is jobban figyelnek. Azt ajánlják, hogy aki teheti, tömegközlekedési eszközökkel utazzon a hétvégén. A szombati és a vasárnapi intézkedéseket kedden Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője ismertette fővárosi sajtótájékoztatóján.

A rendőrség a kerületi önkormányzatokkal és a Budapesti Közlekedési Vállalattal is egyeztetett a hétvégi forgalomkorlátozásokról, terelésekről. Az útra kelőknek azt javasolják, hogy aki teheti, a tömegközlekedési eszközöket vegye igénybe. A temetők környékén a közlekedési szabályok betartásán túl fokozottan figyelnek az autólopásokra, feltörésekre és az alkalmi és a zsebtolvajokra is. A vonattal Budapestre érkezőknek azt javasolják, hogy az értékeiket a pályaudvarok csomagmegőrzőiben helyezzék el.

Szombaton reggel 6 órától vasárnap este 10 óráig nem szabad megállni a Sírkert út két oldalán, a Maglódi út és a Kozma utca között, a Kozma utca egyirányúsítandó szakaszán az úttest mindkét oldalán, a Maglódi út és a Temető főbejárata között, a Temetői főút mindkét oldalán, a főbejárat és az első körönd közötti szakaszon, az Újhegyi út egyirányúsítandó szakaszán, a Maglódi út és a Harmat utca között, mindkét oldalon, a Kozma utca egyirányúsítandó szakaszán, a Temető főbejárata és a Jászberényi út között, mindkét oldalon.

Vasárnap éjfélig a Budapest XIX., Kispesti temetőhöz vezető útvonalon a Kassa utcában, a Kolozsvári utca és a Pozsonyi utca között a temetővel szembeni oldalon. Szintén tilos lesz megállni vasárnap éjfélig a Tarcsay utcában, a Nyír utca és a Külső Vörösmarty utca közötti szakaszon mindkét oldalon, a Külső Vörösmarty utcában, az Alsó Határ út és a Tarcsay utca közötti szakaszon mindkét oldalon. A Hegyalja úton, a Lipót utca és a Németvölgyi út között mindkét oldalon, a Németvölgyi úton, a Hegyalja utca és a Brassó utca között mindkét oldalon, az Érdi úton, a Márton Áron tér és a Németvölgyi utca között mindkét oldalon, valamint a Márton Áron téren, a Hóvirág utcában, a Márton Áron tér és a Denevér út között mindkét oldalon.

Szombaton reggel 6 órától vasárnap este 10 óráig egyirányúsítják a Kozma utcát a Korányi Frigyes erdősor és a Temető főbejárata között, a Sírkert utcát a Maglódi út és Temető főbejárata között.

Tilos lesz a behajtás mindkét irányból az Újhegyi útra, a Maglódi út és a Kozma utca közötti szakaszon, a Külső Vörösmarty utcába pedig az Alsó Határ út felől.








hirdetés




hirdet�s