„Mindennek a szerelem a felhajtóereje”

Bodoky Márk, a Ruy Blas díszletében
Bodoky Márk, a Ruy Blas díszletében - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A szöveg lírája, a lélek szépsége. A poklok pokla. Interjú: Bodoky Márk színművésszel, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjával.

Őszintén, nem gondolkodtam még azon, hogy akkor én leszek a „szerelmes fiú” a színházban – ezt válaszolja a kérdésemre: befolyásolhatja-e a színészi pályáját, hogy a drámairodalom két nagyon fontos szerelmes férfialakját is eljátszhatta? –ráadásul egymás után.

Nem okoz gondot, nem esik nehezemre ezt játszani.” Bodoky Márk

Ő Csongor, Vörösmarty ­Mihály drámai költeményében és ő Ruy Blas, Victor Hugo drámájában. Amikor az interjút megbeszéljük, azt kéri, minél később találkozzunk, mert szüksége van az alvásra. Nem véletlen hát, hogy fizikai és szellemi terhelésről is szó esik majd. Bodoky Márkkal beszélgettem.

Nagyon igénybe veszi a szervezetét a munkája?

Igen. És nagyon örülök is ennek. De bevallom: elfáradtam. Előbb a Csongor és Tündét próbáltuk, és egy héttel a bemutató után belekezdtünk a Ruy Blas próbáiba. Ez szintén nagy terjedelmű drámai anyag. Eléggé megterhelő agyi munka.

Ez, alvással kipihenhető?

Igen.

Most mennyit sikerült aludnia?

Úgy tizenkét órát.

Ez meddig elég?

Szép lassan kell ledolgozni az elmaradt alvásórákat – fokozatosan hozom fel magam, hogy kipihentebb legyek megint.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

A két utóbbi szerepe főszerep: szerelmes fiatalembereket játszik, a rendezés által választott formájukhoz erősen ragaszkodó előadásokban. Hogyan különbözteti meg ezt a két drámai alakot?

Egészen különböző történetekben jelennek meg ezek a szereplők, teljesen más a viszonyuk magához a szerelemhez is. Számomra is eltérő alakok. Az utam is más volt ehhez a két szerephez. Egészen más stílusban zajlott a két próbafolyamat, és egészen más előadások is születtek. Ez nyilvánvaló.

Most ön adott ­személyiséget nekik – egyformán tudja ­szeretni őket?

Mindkét figura nagyon szerethető. Nem is szerethetem jobban az egyiket, mint a másikat: látom az azonosságokat köztük és köztem. Mindkét férfira igaz egyébként, hogy az elérhetetlenbe szerelmesek. De Ruy Blas története sokkal konkrétabb. Hogy mit jelent a szerelem a számára, ez is sokkal kézzelfoghatóbb. Csongor egy mítoszba szerelmes, magába a keresésbe – az övé szimbolikusabb történet. Ruy Blas szerelmének tárgya a királyné. Csongor elvárja, hogy Tünde szeresse, mert tudja magáról, hogy milyen: szép és ifjú, és joga van egy tündért ostromolnia. Ruy Blas viszont a társadalom mélyéről jött ember, aki egy senkinek gondolja magát. A számára a poklok pokla, hogy beleszeret a nőbe, akire istennőként tekint.

A feladat: lélekábrázolás?

Kétségtelenül. Ha különbséget akarnék tenni a két elő­adás között, azt mondanám: Szőcs Artur rendezőként Vörösmarty Mihály szövegének líráját és a lélek szépségét szerette volna érvényesíteni. Zsótér Sándor előadásában nagyobb hangsúlyt kap az agyi munka, ahogyan a szerelem is valahol: agyszülemény. Rá kell találnom magamban, nagyon pontosan, hogy melyik érzés honnan, miből és kihez szólal meg.

Olyan előadásokról van szó, amelyek hagynak teret a nézői képzeletnek. A Ruy Blas-zal kapcsolatban beszélgetésekben elhangzott: vannak benne titkok, ahogyan az életben sem értünk mindent. Ha így érzünk, az az alkotói szándék eredménye?

Számomra ebben nincs titok. Nincs olyan pillanata az elő­adásnak, amikor ne tudnám, hogy épp mi történik velem, és Ruy Blas-zal. Az igaz: Zsótér Sándor nem erőltette, hogy közvetítsek is minden egyes, bennem megszülető gondolatot és érzést. Az előadás hagyja, hogy a néző azt vegyen ki belőle, amit ki akar és amit ki tud. A nézői élmény, a rácsodálkozás izgalmas lehet úgy is, ha látni, hogy történik valami, de az ember nem fogalmazza meg magának pontról pontra, hogy a színésznek mi jár a fejében. Persze, az életben is van ilyen: a történést érzékeljük, miközben nem feltétlenül tudjuk, ez miért volt. Az – titok marad.

A titokról az jutott az eszembe, amiről a pályája legelején beszélt nekem: a lelkiismeretes, jó színész minden szerepében megpróbál találni valamit, amivel a szerepéhez tud kapcsolódni és amivel saját magáról is tud mondani valamit, akár csak saját magának is. Érdekelne, mit mond ezekben a szerepeiben önmagának. Persze, csak ha ez elmondható itt és most.

Furcsa, így újra hallva olyan, mint ha nem is az én szavaim lennének – persze, tudom, hogy én mondtam… Mind a két szerepben rengeteg olyan momentum van, amit magamnak csinálok, minden este. Nem biztos, hogy ezt mindenki észreveszi, és nem is fontos, hogy mindenképpen látható legyen. De örülök neki, ha bármelyik néző ráérez, vagy megérti, hogy egy-egy ilyen gondolat mit indít el bennem, és őbenne is hasonló gondolatokból hasonló érzések fakadnak.

Könnyű-e önnek szerelmes férfiakat játszania?

Semmiképpen sem mondanám, hogy könnyű. De azt sem mondanám, hogy nehezebb, mint bármilyen más szerep. Remélem, a nézők elhiszik nekem, hogy szerelmes férfi vagyok, mert én elhiszem, hogy szerelmes vagyok. És az is vagyok – nem leszek tőle szemérmes. Nem okoz gondot, nem esik nehezemre ezt játszani. Sőt, felemelő szerelmest játszani.

Mennyi alakja van a szerelemnek?

Nagyon sok alakja van. Több, mint amit el tudok és el kell játszanom. A szerelem az egyik legszélsőségesebb és legváltozatosabb emberi érzés.

Amennyit eljátszik belőle, az teljesen konkrét, ezeket az érzéseket így és ilyennek ismeri. Ugye, jól értem?

Azt hiszem egyébként, nincs olyan, hogy „A” szerelem. A szerelem, fogalomként temérdek érzés átfogó jellemzése. Olyan állapot, amelyben valahogyan erősen érzem, hogy éppen ehhez a másik emberhez közöm van: rengeteg érzésem árad felé, és rengeteg mindent kapok vissza tőle. Színészként ezeket a különféle áradó érzelmeket kéne elválasztani, sebészként kimetszeni, majd a szerep által igényelt alkotórészeket újra összegyúrni, úgy, hogy az eredeti érzés ne veszítsen összetettségéből és bonyolultságából. Azt hiszem, ha elég ügyes lennék, a saját tapasztalataimat használva, így tudnám pontosan megmutatni, miben különbözik a két szerep szerelme.

Miért fogalmaz feltételes módban? Vannak kétségei?

Van elképzelésem arról, milyennek kellene lennem ezekben a szerepekben – hogy milyen ez a két férfi. Hogy mit teszek a színpadon, azzal kapcsolatosak a kétségeim. Jó-e, amit csinálok. Nincs olyan képességem, hogy kívülről látnám magam. ­Remélem, ­valami átmegy abból, amit érzek, vagy gondolok. ­Reménykedem és csinálom. Szerencsémre, a színpadon nem szoktam ezen gondolkodni. Előtte, utána: igen. Az nyilvánvaló, hogy mindkét szerepet sokkal, de sokkal jobban is el lehet játszani.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Úgy érti: önnek?

Biztos vagyok benne, hogy mindkét szereppel van még feladatom. Hogy képes vagyok felfedezni még olyasmit, amit talán elmulasztottam a próbák alatt.

Két ilyen szerelmes karakter, egymás után – befolyásolhatja-e az eljövendő pályáját? Benne ragadhat-e ebben a szerepkörben?

Megkaptam ezt a két szerepet. Nagyon jó érzés. Örülök, hogy én játszhatom. Őszintén, nem gondolkodtam még azon, hogy akkor én leszek a „szerelmes fiú” a színházban. Ez egyelőre nem foglalkoztat.

Akkor, mi foglalkoztatja?

Mindig amit éppen csinálunk. Lehet, ez unalmas, de ez van.

Szeretném még ezt a mondatát is idézni az első interjúnkból: „Máté Gábor arra tanít, hogy a színésznek kutya kötelessége tisztában lenni a körülményekkel, amelyek között él.” Éppen ezzel a két előadással kapcsolatban hogyan igaz ez?

Ruy Blas közéleti kérdéseket is megpendít. Rádöbben, hogy a hatalmat az önzés járja át, az országa jövőjéről döntőket az ügyeskedés és a szerzés hajtja. Hogy nekik jó legyen. Nem árt, ha én is tisztában vagyok azzal, hogy milyen körülmények uralkodnak az általam ismert világban. Sok dolog dühít és ezt ki tudom kiabálni Ruy Blas-on keresztül. És a szerep számára is jó, ha vannak emberek, akire konkrétan gondolhatok ezekben a ­helyzetekben.

Mi a fontos Ruy Blas számára, ebben a pillanatban: még mindig a szerelem, vagy, hogy az igazságtalanság ellen tegyen valamit?

Mindennek a szerelem a felhajtóereje.

Azért akar változtatni a ­világon, mert szerelmes?

Igen. Van ebben önzés: minden, amit tesz – és egyébként jól tesz –, annak az az értelme, hogy egy alacsony sorból érkező férfi magasabbra kerüljön, a társadalomban is közelebb a nőhöz, a szerelméhez. A „tegyük rendbe az országot” ambíciója szétválaszthatatlan a szerelemtől. Én ezt érzem.

Bujdos Attila


Miben látható?

Előadások, amelyekben a miskolci közönség Bodoky Márkot láthatja: Kivilágos kivirradtig, A mi osztályunk (16), Bűn és bűnhődés, Csongor és Tünde, Ruy Blas