Mindenkinek lesz helye Miskolcon

Akt.:
Ifjúsági ház
Ifjúsági ház
Miskolc – Az Ifjúsági Ház nagytermébe hamarosan beköltözik a rendészet. Mi lesz utána?

Februárban megkezdődik az Ifjúsági Ház színháztermének átalakítása, tájékoztatta lapunkat a miskolci önkormányzat. Hozzáfűzték: az Miskolci Kulturális Központ (MKK) minden itt működő csoportnak megfelelő helyet biztosít. Hétfői lapszámunkban írtuk, az Ifjúsági Ház színháztermét jelenleg 13 csoport használja heti rendszerességgel.

Hogy melyek ezek? Ígértük, részletezzük.

Itt tartja foglalkozásait a Miskolci Majorette Együttes minden korosztálya, a Ködmön Formációs Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjai, illetve ez a terem a helyszíne a heti két Zumba foglalkozásnak is. 13 éve, havonta egy alkalommal a Miskolci Illés Emlékzenekar is itt ad koncertet. Havi rendszerességgel Világjáró Klubot is szerveznek.

Tájékoztatták a változásról

Az érintetteket a Miskolci Kulturális Központ vezetése január elején tájékoztatta a változásokról. Nagyrészt házon belül sikerült a foglalkozások számára helyet biztosítani. A Miskolci Majorette Együttes szombati óráit és februártól az Illés Emlékzenekar koncertjeit is az Ady Endre Művelődési házban fogják megtartani. A helyszínváltozásokat az érintettek megértették és elfogadták.

Még nincs megoldás

A Miskolci Majorette Együttes hétfői is pénteki foglakozásaihoz egyelőre nem sikerült megfelelő belmagasságú próbatermet találni jó megközelíthetőséggel. Az MKK jelenleg több környékbeli oktatási intézménnyel tárgyal a lehetőségekről, tájékoztatta lapunkat az önkormányzat.

Eredetileg arról volt szó, hogy a Szentpáli iskola volt épületébe költözne az ifiház, ám annak felújítása még nem fejeződött be. Arról is kérdeztük az önkormányzatot, hogy mi a helyzet ezzel a tervvel, ám erre a kérdésre nem kaptunk választ.

ÉM-HM


Tartanak a tárgyalások az Ifjúsági Házban működő csoportokkal
Miskolc – Az Ifjúsági Ház nagytermébe hamarosan beköltözik a rendészet. Mi lesz utána? Februárban megkezdődik az Ifjúsági Ház színháztermének átalakítása, tájékoztatta lapunkat a miskolci önkormányzat. Hozzáfűzték: az Miskolci Kulturális Központ (MKK) minden itt működő csoportnak megfelelő helyet...

Az ifiház nagytermébe költözik a rendészet, de még kérdés, mikor
Miskolc – Az Illés klub már úgy tűnik, költözik az Ifjúsági Házból, az Adyban folytatják. „Tizenhárom év után eljött az idő, hogy végleg elbúcsúzzunk attól a helytől, amely 2006. november 23-a óta otthont adott a Miskolci Illés Klubnak havi rendszerességgel” – írja a Face­bookon Mező István, a kl...

A Szentpáli volt épülete. Mikor újul meg?
Miskolc - Külső forrásokat szeretnének­­­ bevonni a kiszemelt épület felújításához.­­­­­ A néhány nappal ezelőtt megtartott miskolci közgyűlési ülésen Simon Gábor, az MSZP-frakció vezetője kérdezte meg dr. Kiss János alpolgármestertől, hogy készen lesz-e szeptember elsejére a volt Szentpáli közép...