“Mindenkinek ki kellene próbálni! Sosem felejtem el…”

Maradandó élmény volt
Maradandó élmény volt
Miskolc – Grubert Roland, a Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója egy hetet töltött önkéntesként a menekültek között.

A menekültválság kezdetén a Magyar Vöröskereszt részéről a Csongrád megyei szervezet vett részt az idegenrendészeti munkában Röszkén. Augusztustól alakult ki az a gyakorlat, hogy heti váltásban 12 fős csoportot szerveznek, amelybe valamennyi megyei szervezettől lehet jelentkezni önkénteseknek, munkatársaknak. Az első csoportban a B.-A.-Z. megyei szervezettől 6-an, a másodikban 4-en, a harmadikban 2-en voltak jelen. Ez utóbbiak egyike volt Grubert Roland, a szervezet igazgatója. Másfél hét telt el hazajövetele óta, de most is élénken élnek emlékezetében az átélt események.

Csak azon a száz méteren

– Nem tudok úgy leülni játszani a kétéves kisfiammal, hogy ha a szemébe nézek, ne villanjanak be azoknak a gyermekeknek a képei, akikkel a határon találkoztam. Először ugyan Röszkére mentünk mi is, de aztán átirányítottak a horvát határhoz, Beremendre, mert addigra változott a helyzet. Oda érkeztek a menekültek, napi ezerkétszáz, húsz busszal, többnyire két transzportban. Leszálltak, s meg kellett tenniük mintegy száz métert, a rendvédelmiek átvizsgálták a ruházatukat, aztán felszállhattak a magyar buszokra, amelyek továbbvitték őket az osztrák határig. Ezt a száz métert kellett nekünk kihasználnunk arra, hogy segíthessünk – meséli az igazgató.

Tevékenységüket 24 órában végezték, 12 órás váltásban, ami 14–16 is volt. Mint mondja, elsősorban a nőkre és a gyerekekre koncentráltak (tipp alapján a menekültek egyharmada tartozott ide), illetve azokra, akikről ránézésre megállapítható volt, hogy betegek lehetnek. „Voltak lábak, amelyeket átkötöztünk, s az egészségügyi önkénteseink véleménye az volt: ha eljutnak velük a célországba, bizonnyal amputálni kell.”

Angolul, kurdul, arabul

– Az első dolgunk az volt, hogy tájékoztassuk őket, hol vannak (szerintem azt sem tudták, milyen országba érkeztek), mit kell tenniük, s mi vár rájuk. A nyelv nem jelentett akadályt, mert minden csoportban volt, aki beszélt angolul, ő lefordította a szavainkat, illetve volt a csapatunkban arab önkéntes (a gyöngyösi kórházigazgató), valamint egy ötödéves kurd orvostanhallgató is. A következőkben vizet, előre elkészített csomagokban élelmiszereket, gyümölcsöt, bébiételt osztottak, illetve elsősegélyt nyújtottak.

– Csak néhány embert kellett kórházba szállítani, kiszáradás miatt. De senkit nem kényszerítettünk erre. Volt például olyan, a szüléshez közeli várandós, akinek tanácsos lett volna kórházba mennie, de visszautasította a lehetőséget. A legszebb, igazi vöröskeresztes feladatunk az volt, amikor egy anyát a három napja hányós csecsemőjével kellett eljuttatnunk a kórházba. Megpróbáltuk megkeresni a hozzátartozóikat, de az apuka még a horvát oldalon volt. Végül nem őt, de a kicsi nagypapáját sikerült meglelnünk. Ő viszont nem értett angolul, s a kurd orvos pedig épp nem volt velünk. Viszont elértük telefonon, azon keresztül tolmácsolt – emlékszik vissza Grubert Roland. Megosztja velünk a számára legmegrázóbb élményt is.

Tenyérnyi égésekkel

– Egy négyéves forma gyerek, fenekén és hátsó combján egy-egy tenyérnyi (de nem az ő, hanem az én tenyeremnyi) égésekkel került elénk. Valahol szakszerűen ellátták ugyan, de ki tudja, mikor, hiszen a kötözőanyag annyira bele volt ragadva a sebbe, hogy jó félórán keresztül áztattuk, hogy le tudjuk róla venni, s átköthessük. Borzasztó fájdalmai lehettek közben, szívszaggató üvöltése betöltötte a teret. Fájdalomcsillapítót nem adhattunk, nem tudhattuk, nincs-e más betegsége, gyógyszerallergiája…

– Lehet bárkinek bármilyen véleménye a menekültekről, de azt gondolom, semmiért nem indul el valaki egy ilyen útra a bizonytalanba. Főként a gyermekeivel. Számomra is elképzelhetetlen, hogy a fiamat egy hétfős gumicsónakba huszonhatodikként beültessem. Vezetőként nem biztos, hogy nekem el kellett mennem önkéntesnek. De most azt mondom: mindenkinek ki kellene próbálni! Én biztos, hogy sosem felejtem el…

– Szalóczi Katalin –


“Az írás ott volt a falon, de senki sem volt hajlandó elolvasni és megérteni”

Miskolc – A modern kori népvándorlás előre látható volt. Miért nem akarta meglátni a világ? Interjú: Csepeli György szociológussal, a Miskolci Egyetem tanárával. tovább »

Egy szombat este a sürgősségin

Miskolc – Kiválasztjuk a szombat estét. Mi zajlik ilyenkor a megyei kórház sürgősségi osztályán? Az Észak-Magyarország újságírója ott töltötte az éjszakát, a látottakról, tapasztaltakról olvashatnak riportunkban. tovább »









hirdetés