Minden út Londonba vezet

By Kolodzey Tamás
Minden út Londonba vezet
Miskolc – Egzotikus utazások várnak a Miskolci VSC cselgáncsozóira, akik viszont nem üdülni mennek.

Világbajnokságra hangolnak a zöld-fehérek kiválóságai, akik augusztus 19-21. között Párizsban lépnek tatamira. A franciaországi utazásig azonban nem tétlenkednek, irigylésre méltó programot bonyolítanak le.

A tengerentúlon is

Karakas Hedvig most jött haza Madridból, de klubtársával, Gáspár Eszterrel már megy is, ezúttal Portugáliába – kezdte Illyés Miklós, az MVSC elnöke, az országos szövetség szakágvezetője. – Június 11-én a portugál Világ Kupa-állomáson igyekszenek gyarapítani pontjaik számát. Hazaérkezésüket követően sincs megállás: június 21-22-én Hédi Brazíliába repül, a Rio de Janeiro-i Grand Slam-versenyen képviseli színeinket. Eszti sem marad le Dél-Amerikáról, ő július 9-10-én a venezuelai Világ Kupán szerepel majd. Ugyancsak Gáspárra vár még egy Közép-amerikai feladat is: San Salvadorban július 16-17-én kell helytállnia. A két utóbbi eseményen Karakas nem lesz jelen.

A londoni olimpia

A kiválóságok felkészülését és szezonját a londoni olimpiai „szemüvegen” keresztül tervezte meg a szakvezetés. Az ötkarikás kvalifikációhoz Illyés Miklós magánszámítása szerint 250 pontra lesz szükség. Karakas esetében már szinte számolni sem kell, hiszen tartja negyedik helyét, ezzel pedig biztos olimpiai szereplő, lévén: súlycsoportonként az első tizennégyet szólítják az angol fővárosba.
Gáspár a huszonharmadik helyen tanyázik, ha országonként egy sportolót nézek – folytatta az elnök, majd hozzátette: – És ezt kell tennem, hiszen Londonban súlycsoportonként és nemzetenként egy judoka indulhat, vagyis reménykedhet abban, hogy bekerül a bűvös tizennégybe. Eszti pillanatnyilag 78 pontos, s ha az idén eljut 120-ig, jövőre már „csak” 130-at kell összeszednie. A viszonyítás kedvéért mondom el, hogy például egy Világ Kupa 5. helyezés 40 pontot ér.  

Ki fizeti?

Természetesen mindenkiben felmerül(het), hogy ki fizeti a vasutaslányok olcsónak nem nevezhető utazásait? Illyés Miklós közölte a rendező elvet: „Világ- és Európa-bajnoki 1-5. helyezett esetében az országos szövetség a költségviselő, ebből következik: Karakas Hedvig kiadása nem terheli az MVSC amúgy is lapos pénztárcáját. Gáspár Eszter versenyeztetését viszont már klubunknak kell fedeznie: külön keretünk nincs rá, viszont pályázunk és eddig szponzorokat is sikerült találnunk. A túraprogramból bárki láthatja, hogy manapság milliókat kell áldozni arra, hogy valakiből olimpiai szereplőt faragjunk.”

-KT-

 








hirdet�s