Minden hatodik alkalmazott kap étkezési utalványt

Magyarországon jelenleg több mint 2,5 millió munkavállaló, azaz az aktív dolgozók 60 százaléka kap étkezési utalványt – derült ki a Szonda Ipsos friss felméréséből, amelyet az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) megrendelésére készített.

Idén februárban a tavalyi év hasonló időszakához képest a cégek 40 százalékkal több meleg étkezési utalványt adtak alkalmazottaiknak, mint hideg étkezésre jogosító jegyet – közölte Bessenyey Bálint, az EUFE elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón. Az összes utalvány körülbelül 30 százaléka ma már meleg étkezésre szól.

Az adatokból az derül ki, hogy a munkáltatók egyre inkább béren felül adható adómentes juttatásokkal, így étkezési utalvánnyal igyekeznek kárpótolni a munkavállalókat az adóterhek növekedéséért. Ezt támasztja alá, hogy a cégek 90 százaléka az év elején megemelte az utalványok havi értékét, a törvényben lehetővé tett 10 ezer forint adómentes plafonra.

A munkavállallók 60 százalékának étkezési támogatásával Magyarország előkelő helyen áll az Európai Unióban. A 2004-ben csatlakozott tagországok közül azonban több államban akár kétszerakkora összegben is lehetséges adómentesen nyújtani különféle szolgáltatásokat – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Bessenyey Bálint.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója elmondta: a lakosság évek óta nem látta olyan borúsan jelenlegi és közeljövőbeli helyzetét, mint ez év elején. Saját egészségi állapotukat viszont meglepően sokan, 39 százaléknyian tartják jónak, s ebben az étkezési szokások megítélése is tükröződik.








hirdet�s