Minden budapesti felhajtót felülvizsgálnak – új táblák a Lágymányosi hídnál

Januárig felülvizsgálják az összes budapesti híd- és autópálya felhajtót, illetve az összes, osztott pályás útra vezető felhajtót – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A Lágymányosi híd lehajtójánál, ahol nemrég súlyos, több halálos áldozatot követelő baleset történt, hétfőn újabb közlekedési táblát helyeztek ki.

A híd lehajtóját nemrég tévedésből egy sofőr felhajtónak használta, vélhetően ezért történt a baleset. A hétvégén lezajlott vizsgálat megállapította, hogy az érintett útszakasz megfelel a forgalombiztonsági, jogszabályi alapkövetelményeknek, de a biztonság növelése miatt mégis új táblát raktak ki. A tábla felszereléséről hétfőn először az Origo internetes hírportál adott hírt.

A BKK még a hétvégén felkérte az illetékes szervezeteket, hogy azonnal vizsgálják fölül a Lágymányosi híd felhajtójánál kialakított forgalmi rendet. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) mint forgalomtechnikai üzemeltető, megvizsgálta a helyszínt és megállapította, hogy a kialakított forgalmi rend a forgalombiztonsági alapkövetelményeknek és a jogszabályi előírásoknak minden tekintetben megfelel – ugyanakkor döntöttek a forgalombiztonság növeléséről a csomópontban – olvasható a BKK hétfői közleményében.

Hogy minél kisebb legyen a tévedés esélye, az FKF hétfőn újabb “behajtani tilos” táblát helyezett el, az eddig is ott lévő táblával szemben, az út másik oldalán. Az FKF ezen felül – a BKK kérésére – a következő napokban megvizsgálja, hogy milyen útburkolat-felfestési javításokra van szükség az érintett csomópontban.

A BKK januárig felülvizsgáltatja az összes budapesti hídfelhajtó, autópálya-felhajtó és az összes osztott pályás útra vezető felhajtó csomópont forgalmi rendjét. A Nyugat-Európában, – például az osztrák autópályákon – elterjedt, úgynevezett “tenyértáblák” bevezetését is vizsgálják.

A BKK közleményében hangsúlyozza, hogy a Lágymányosi hídon eddig is megfelelő volt forgalom biztonsági szempontból a felhajtók kialakítása. A tragikus balesetek azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a jogszabályi előírások betartásán túl szükség van a forgalombiztonság növelésére és a sofőrök tájékozottságának javítására is, illetve a figyelemfelhívó jelzések számának növelésére.
– Független Hírügynökség –

 








hirdetés




hirdet�s