Minden a marketingről szól

Akt.:
Minden a marketingről szól
Minden a marketingről szól - © Forrás: http://www.marketingfesztival.hu/
Budapest – 2014 és 2015 után, januárban, harmadik alkalommal is megrendezik a Magyar Marketing Fesztivál elnevezésű szakmai konferenciát, amit kifejezetten a kis- és középvállalkozók tulajdonosainak, döntéshozóinak, és marketing iránt érdeklődőknek szerveznek január 28-án Budapesten, a Lurdy Konferencia Központban.

„A tavaly előtt 550, tavaly 650 résztvevővel megrendezett konferencia célja 2016-ban is, hogy a várható marketingtrendek bemutatásával a marketing- és kommunikációs szakemberek megnyissák az üzleti évet. A rendezvényen 15 előadó – az adott szakterület jeles, vagy éppen piacvezető képviselője – beszél az előttünk álló évre javasolt marketingeszközökről, -módszerekről, -megoldásokról. A feldolgozott témákat a tavalyihoz hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek azt kapják, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szükségesnek éreznek/fejlesztendőnek tartanak saját cégükben.” – fogalmazott Miklovicz Norbert, az esemény főszervezője, a Marketing112 kkv-marketingszakértője.

Ezúttal is újdonságokkal is készülnek a szervezők: a tavalyi sikerek után ismét lesz Networking társrendezvény, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására van lehetőség, továbbá újításként egy minden eddiginél nagyobb, 40 standos szakkiállítás is várja a résztvevőket.

A konferencián idén is kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat annak a szakmai szakértőnek és társaságnak, akik előző évi munkásságukkal nagy hatással voltak a kkv-piac fejlődésére.

A Magyar Marketing Fesztivál az egyetlen olyan hazai konferencia, amely a Wikipédiában is jegyzett. Idei évtől szakmai szövetségek is támogatják a rendezvényt: Szek.org, Magyar Marketing Szövetség.

További információk: www.marketingfesztival.hu