Mindegy hogyan, de fel kell menni

Bükki panoráma
Bükki panoráma
Garadna, Szentlélek, Bánkút – Kíváncsiak voltunk, hogy egy szimpla hétköznap délelőttjén mire számíthatunk a kedvelt bükki úti célok vendégeként. Azt kaptuk, amit vártunk.

Garadna. A kisvasút végállomása, a Mókus odú, a nem csak diósgyőri turisták pihenőhelye. persze igazán nyáron lehetett volna az igazi, ha nem mindenki a késő tavaszi, kora nyári árvíz áldásait élvezte volna… A Mókus nincs nyitva, a hídját hónapokkal ezelőtt elmosta a víz, amely óriási pusztításokat végzett a kertjében is. Pedig vadi új fajátékok várták volna a kicsiket, miközben apa ihatott volna egy jó hideg sört. Egyedül a LÁEV pompásan felújított végállomásának lehet örülni, ám azt még nem adták át a nagyközönségnek. A félelem azért ott van az emberben: a vandál előemberek meddig hagyják majd nyugton a garadnai állomást?


Szentlélek felé a szerpentinen

Irány a szerpentin. Anno, még az „igazi” Miskolc ralik alkalmával, több mint tíz esztendeje Garadna – Mályinka szakaszt nyomtak a fiúk. (De az már egy másik történet…)

Na, az full vb, úgy hogy én a második körben csak Szentléleket célzom meg. Lassan. Fel, a Látókövekre! A két évvel ezelőtti elképesztő pusztítás nyomai még mindig jól látszanak. Talán emlékeznek arra a 2008 októberi napra, amikor több ezer köbméter fa dőlt ki – egy több kilométer hosszú erdősávban. Százéves bükkfák, fenyők törtek derékba, fordultak ki a földből. Most hál Istennek nyugi van. Csak enyhe szellő zenél a fákon, miközben a csodálatos késő őszi idő utolsó utáni pillanatai a mohákra simulnak. Nem messze, az út másik oldalán a Pálos kolostor romjai. Ki tudja mióta tart az állagmegóvás? A biztonság kedvéért figyelmeztető táblák még mindig üzennek. Egy oda nem illő szív az ódon kőfalon. Még így, romjaiban és sokadszor látva is szép. A büfé nyitva, van forró tea – konstatáljuk – miközben egy férfi sepri a faleveleket a bejárat közeléből.


A “kívánás” szintjén

Csendben Bánkút felé gurulunk. Útközben, az útszélén erdészek. Odébb egy óriási, egész „pályás” víztenger, majd a dédesi elágazás után hamarosan felérünk a sípályákhoz. Oda, amely két éve ugyancsak kapott rendesen abban az iszonyatos viharban. Akkor nem is lehetett feljönni, és a derék tűzoltóknak is hétórás munkával sikerült megtisztítaniuk az utat.

Az akkori bajból sem nagyon lábalt még ki a síklub, most pedig a színesfém tolvajok tevékenységét nyögik… Az, hogy elindul-e a szezon, az erősen a „kívánás” szintjén áll, hiszen milliók hiányoznak a helyreállításhoz. Egy pesti tv stáb tanakodik, majd a büfé felé indulnak. A rossz hírt viszi a szél.

A „faházban” van melegkonyha, forró tea – akár forralt bor – és szokás szerint jó szó. Nincs sok időnk, menni kell. 

Pedig maradnánk. Még tart a késő őszi… tavasz.

(JLI)








hirdetés




hirdet�s