2012.02.8 09:46; Frissítve: 2012.02.8 09:46


Milliós fejlesztés a kövesdi Rendőrségen

Milliós fejlesztés a kövesdi Rendőrségen
írta Bódi Krisztián - Mezőkövesd – Egymillió forint értékben új technikai eszközöket szerzett be a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság.

A rendvédelmi szervezet ünnepélyes állománygyűlés keretében vette át az eszközöket január 31-én. A rendőrök munkáját jelentős mértékben elősegítő tárgyak beszerzésére a törvényi lehetőségeket kihasználva a Mezőkövesd Város Önkormányzata biztosított pénzt a költségvetéséből a külön erre a célra elkülönített forrásból.
A Rendőrkapitányság beszerzett egyebek mellett egy aggregátort, keresőlámpákat, valamint a kapitányság épületének karbantartásához szükséges eszközöket, szerszámgépeket, továbbá megvásároltak egy kis kamerát, amely a rendőri intézkedések során nyújthat majd nagy segítséget. A speciális kamera egy olyan új technikai eszköz, amelyet napjainkban még csak nagyon kevés helyen használnak a világon.
„Az MD80-as mini kamera kis mérete miatt könnyen használható, autóban is jól alkalmazható és a ruhára is felhelyezhető. Az eszköz segítségével a rendőri intézkedések jogbiztonságát kívánjuk megteremteni. A kis kamerát elsősorban az intézkedések során felmerülő vitatott helyzetek elkerülésére, illetve a fennálló vitatott esetek eldöntésénél fogjuk használni.” –mondta Varga Zoltán rendőrszázados, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezető-helyettese. Az eszköz ezenfelül a jogsértő cselekmények rögzítésére, de oktatási célokra is felhasználható.
A kamera használatához komoly jogi háttér szükséges. A rendvédelmi szervezet munkatársai megkezdték az alkalmazáshoz elengedhetetlenül fontos jogi háttér megteremtését.
„A rendőrségi törvény felhatalmazást nyújt a rendőröknek arra, hogy az intézkedésekről kép és hangfelvételt készítsenek, viszont ehhez az adatvédelmi szabályok maradéktalan betartása szükséges. Mi megtettünk mindent azért, hogy az eszköz használata az előírt normáknak megfeleljen.” – emelte ki Varga Zoltán. A kis kamerát a tervek szerint a közeljövőben már használni fogják a rendvédelmi szervezet munkatársai. A beszerzett eszközök a tapasztalatok alapján nagy segítséget fognak nyújtani a rendőrség munkájában.
Az ünnepélyes állománygyűlésen részt vett többek között dr. Fekete Zoltán polgármester, Malatinszky Károly települési képviselő és Szerencsi Árpád, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője. A gyűlésen elsőként Szerencsi Árpád köszöntötte a résztvevőket, aki többek között kiemelte, az eszközbeszerzés jelentőségét. A kapitányság vezetője kiemelkedő jelentőségűnek tartja a tárgyak megvásárlását. Szerencsi Árpád reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat támogatása, a rendvédelmi szervezet munkájának elismerését is jelenti egyben és bízik benne, hogy a jövőben még hatékonyabban tudják majd ellátni a feladataikat. dr. Fekete Zoltán polgármester egyebek mellett elismerően beszélt a szervezet munkájáról és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is segíteni tudják majd a rendőrség munkáját. Az állománygyűlés végén Szerencsi Árpád mutatta be a megvásárolt eszközöket.

- B.K.-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Mezőkövesd hírei
Cigány származású fiatalokat várunk rendőri pályára
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság először 1996-ban hirdette meg a cigány származású [...] tovább »
“A szeretet ad erőt a munkámhoz”
Miskolc - Akárcsak tavaly, az idén is Jancsó Dóra lett az év színésze olvasóink szavazatai alapján. tovább »
Emlékkiállítás az ózdi múzeumban
Ózd - A Miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Gyűjteményének Lajos Árpád életét bemutatót [...] tovább »
Egy nyomon vagyunk! – Kerékpáros ellenőrzési akció
Nagy nyomot hagynak az úgynevezett egy nyomtávon haladó járművek, azaz a kerékpárosok a [...] tovább »
Jazzparádé Ózdon
Ózd - Harmadik alkalommal tartottak Jazzparádét Ózdon május 26-án az egykori Ózdi Kohászati Üzemek "romjain"a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés