Milliárdos főtérfejlesztés után napi problémák – Nógrád Megyei Hírlap

Csaknem egy milliárd forintból újították fel két éve Salgótarján Főterét és művelődési házát, ám mind az épületben, mind pedig a téren folyamatosan jelentkeznek a használhatóságot veszélyeztető problémák – írja a Nógrád Megyei Hírlap.

A rekonstrukciós hibák már közvetlenül az átadás után megjelentek: a színházterem székeit ugyanis rosszul rögzítették, javítani kellett a nyílászárókat, gond volt a lifttel és a tűzvédelmi ajtókkal is. A napokban pedig leszakadt a József Attila Művelődési Központhoz tartozó kávéház galériájában az álmennyezet, az esővíz becsöpög, a légkondicionáló szigetelései sem megfelelőek, a téren pedig a burkolat megsüllyedt, a szökőkút működésével problémák időről-időre adódnak és kiszáradt több frissen ültetett fa is. Lantos László, a polgármesteri hivatal beruházási vezető tanácsosa közölte: a kivitelező az őszön, a nyári szabadtéri programokat követően cseréli ki a térburkolat sérült elemeit, s garanciális kötelezettségeit teljesítenie kell mind a parkosítással, mint pedig az épületrekonstrukcióval kapcsolatban.








hirdet�s