Mikulási traffipax túra – Állítsák Önök szolgálatba a sebességmérőt!

tarffipax
tarffipax
Miskolc – Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok a sebességtúllépés, mely elsődleges a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében játszik szerepet.

Évek óta az összes személysérüléses közúti baleset mintegy 25-30 %-a, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig kb. 40 %-a vezethető vissza a gyorshajtásra. A közlekedési szabályok betartása életek százait mentheti meg évente. A traffipax ellenőrzéseket a világ minden országának közlekedésrendészete alkalmazza.


Az akció célja:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság  által kezdeményezett – a Borsod Online és az Észak Magyarország napilap által támogatott – közlekedésbiztonsági program célja, hogy az állampolgárok bevonásával és hatékony közreműködésével szervezzük ezeket a sebességmérő helyszíneket, akciókat.

Ennek elérése érdekében 2010. november 1-je és december 1-je közötti időben várjuk az állampolgárok jelzéseit, hogy megyénk útjain véleményük szerint mely útszakaszokat milyen időpontban tartanak veszélyesnek, illetve hol tartanák szükségesnek a sebességméréseket. Jelezzék a sajto.borsodmrfk@borsod.police.hu e-mail címre.

A szakmailag is legjobb javaslatot tevők közül kisorsolt nyertes részt vehet az általa javasolt helyszínen a traffipax mérési akcióban, melyre 2010. december 6-án, MIKULÁS napján kerül sor – melyet a média is végigkísér.


Fontos tudnivalók:

  • Az észrevételek megküldésének helye: a megadott e-mail cím: sajto.borsodmrfk@borsod.police.hu
  • A bejelentések elfogadásának határideje: 2010. november 1 – december 1.
  • Fontos a javasolt helyszín és időpont pontos megjelölése.

Végül fogadjanak némi tapasztalati segítséget. Balesetek és sebességtúllépés szempontjából a legveszélyesebb útszakasz a 3-as számú főút Miskolc – országhatár közötti szakasza.

Fokozottan veszélyes a lakott területeken belül átvezető főutak szakaszai.

Várjuk megfontolt és hasznos bejelentéseiket!

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés








hirdet�s