Mikrotérségi iskolaközpont lesz Csaroda

Csarodai iskola
Csarodai iskola
Csaroda – A kérdés csak az, elfér-e annyi gyermek a tanintézetben, mint ahányan idejárnak majd, miközben a társult településen üresen konganak majd a viszonylag újiskolaépületek. Csaroda. Korábbi cikkek gyűjteménye letölthető [.pdf – 61KB]

A nemrég elfogadott költségvetés nem sok jót ígér Csarodán, hiszen a 240 millió forintos végösszegből a működési forráshiány 46 millió, ami, ugye, a főösszegnek közel 20 százaléka.
– Amikor a normatív támogatást lehívtuk – mondja Király Bélapolgármester –, szembesültünk azzal a ténnyel, hogy mivel lekerültünk a hátrányos helyzetű települések listájáról – hogy miért, ne kérdezze –, aminek „hozadéka”: hatmillióval kevesebbet kapunk.

Takaréklángon

Egy sor megszorító intézkedést voltak kénytelenek hozni. Sajnos, egy önkormányzati munkatárstól meg kellett válniuk, a mûvelõdési ház vezetõje társadalmi munkában látja el teendõit. Amíg fûteni kell, nem nyitják ki a teleházat, lerövidítették a mûvelõdési ház nyitvatartási idejét, a régi iskolaszárnyban nem fûtenek, energiatakarékos üzemmódban „mûködik” a tornaterem.

Természetesen nyújtunk be „önhikis” pályázatot kiegészítő támogatásra, de az már most borítékolható, a forráshiánynak az csak töredékét fogja pótolni. Tehát hitelfelvételre kényszerülünk. Bár van még olyan ingatlanunk, amit értékesíthetnénk, de nem volna célszerű a pillanatnyi nehéz gazdasági helyzetben felélni az önkormányzati vagyont, hiszen azzal bezárjuk a fejlesztések lehetőségét.

Iskolatársulás

Valószínűleg Csaroda amolyan iskolaközpont lesz, hiszen a társulásra ösztökélő „reform” miatt a Tákosról, Hetefejércséről eddig is idejáró gyerekek mellett fogadják majd szeptembertől a márokpapi, gelénesi, a barabási gyerekeket is.

Sőt, még két településsel folytatnak tárgyalásokat. Most viszont már az a gond, hogy alighanem kicsi lesz ennyi gyermeknek a csarodai iskola, tehát bővíteni, építeni kell majd, miközben a társult településeken üresen állnak majd a viszonylag új iskolák.

– Györke László –








hirdet�s