Mikor mehet szabadságra a miskolci polgármester?

Akt.:
Az Operafesztivál támogatása is a költségvetés része
Az Operafesztivál támogatása is a költségvetés része
Miskolc – Egy nappal későbbre, csütörtök helyett péntekre hívta össze a miskolci testületet a polgármester.

A költségvetés lesz az egyik kiemelt témája a pénteki testületi ülésnek. A javaslat alapján látszik, az idén 41,9 milliárd forint az előirányzott összeg, amiből Miskolc gazdálkodhat. Ez tavaly csak 25,7 milliárd forint volt, igaz, a negyedéves korrekciók után, év végére 52,2 milliárd forintra változott. Működési bevételre pedig 25,4 milliárd forintot, míg kiadásra 23,4 milliárdot irányzott elő az önkormányzat.

A költségvetésen túl szó lesz a XXXIII. Olimpiai Játékokról is. Ezt azzal indokolja a napirendek közé került javaslat, hogy a hazai olimpiai pályázat sajátossága, hogy nem csupán a fővárosra koncentrál, hanem az egész országra kiterjedő sporteseményt kíván rendezni. A tervek szerint Miskolc labdarúgó-­eseményeknek adhatna otthont, ha hazánk rendezné a 2024-es olimpiát.

Kivételek

Most először kerülhet napirendre a polgármester éves szabadságtervének ütemezése. A törvény szerint ezt minden évben jóvá kellene hagynia a testületnek. Hogy eddig ez miért nem így történt, most pedig miért igen, arról az önkormányzatot kérdeztük, de nem kaptunk választ.

A javaslatból azonban jól látszik, hogy dr. Kriza Ákos polgármester 43 nap szabadságra jogosult egy évben. A terv szerint a nyári időszakban júniusban, júliusban és augusztusban is lesz szabadnapja, 5–7–5 napos ütemezésben. De január, szeptember és november kivételével minden hónapban távol lehet egy pár napot a hivatalból.

Ellenzéki javaslatok

A demokratikus ellenzék által benyújtott indítványok között van, hogy a városvezetés, a testület támogassa a miskolci Herman Ottó Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának nyílt levelét. Illetve újra javaslatot tesznek egy bizottság felállítására, amely az el nem készült Science Múzeum ügyét vizsgálná. Erre már a korábbi üléseken is tett javaslatot, de nem vette napirendre a testület.

– N. Szántó Rita –

A Csodamalom is téma

Személyi kérdésről is dönthetnek a képviselők, egészen pontosan arról, hogy a Miskolci Csodamalom Bábszínház vezetői posztjára pályázatot írjanak ki. A mostani vezető, Szabó Attila munkaszerződése ugyanis június 30-ig érvényes, és a szakmai munka folytonossága érdekében már most meg kell hirdetni a pályázatot a vezetői munkakörre. Miután a testület döntött, az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján 8 napon belül meg kell jelennie a kiírásnak, innentől számítva 30 nap a beadási határidő.