„Mikor meglátom a betűket, könnyek szöknek a szemembe”

Akt.:
„Messziről lássák szülőfalujuk nevét”
„Messziről lássák szülőfalujuk nevét” - © Fotó: Bujdos Tibor
Abaújalpár – A rendszerváltozás után a falu kétharmada elköltözött, de most talán újraéledhet.

Ha felkapaszkodunk a gibárti szerpentinen, már nem lehet eltéveszteni az utat, hisz a falu mögött magasodó Csere-hegy oldalán nagy, fehér betűk fehérlenek, melyekből Abaújalpár nevét lehet összeolvasni.

Csendes, 3 utcás falucska, a valamikori iskola épülete előtt parkolunk le. Zinger Zsolt polgármester fogad bennünket szívélyesen, aki rögtön elmeséli a nagy fehér betűk titkát.

– Nem a reklám célját szolgálják, mint azt sokan hiszik, hanem azt, hogy amikor hazatérnek az innen elszármazottak, már messziről lássák szülőfalujuk nevét.

A rendszerváltoztatás után, a termelőszövetkezetek megszűnésével ugyanis a falu kétharmada elköltözött innen. Ki Tiszaújvárosba, mások a fővárosba. De néha azért hazalátogatnak. Egyikük azt mondta egyszer, hogy amikor messziről megpillantja a hegyoldalon a falu nevét, könnyek szöknek a szemébe.

Nekik készítettük az írást – meséli a polgármester. Hozzáteszi: Miután kimérték a betűk helyét, az Abaújalpáron élő Réti Imre rakta ki kővel. Sokáig rakta, legalább egy hónapig. Ez 1999-ben történt.

Négy gyerek

A községháza épületének is külön története van. Valamikor iskola működött benne, egyetlen osztályteremmel, de az intézmény 1979-ben bezárt.

Ma pedig remény sincs az iskolára, mert a faluban életvitelszerűen mindössze 70-en élnek. A gyerekek száma négy: 1 középiskolás, 2 általános iskolás és egy kisbaba.

A polgármester azonban nincs elkeseredve, mert már látja maga előtt a jövőt.

Szeretne gazdasági övezetet kialakítani a település határában, ami igazi munkahelyeket is adna az Abaújalpáron és a környéken élőknek. Mert egyelőre szinte csak a közmunkaprogram nyújt megélhetési lehetőséget a helyieknek.

Betonlapok

Ezt azonban ügyesen kihasználják, és segítségével épül-szépül a falu. A vízelvezető árkok burkolására mederlapokat gyártanak, készül a temető kerítése, a ravatalozóhoz vezető utat pedig szintén saját betonlapokkal burkolták le. Tervben van egy lélekharang is.

Gyártanak fabrikettet, a varrodában pedig magyar zászlókat készítenek az asszonyok. A műemlék református templomot helyi adakozásból sikerült felújítani nyáron. És nemrég megérkezett az új falubusz is, ami nagy szolgálatot tesz, hiszen Abaújalpáron már nem működik bolt, ezért a busz viszi az időseket Abaújszántóra minden pénteken. Akkor piac is van, úgyhogy szabad a vásár.

A polgármester idegenvezetőnek áll, és végigkísér bennünket a falun. Közben megtudjuk, valami azért elindult Abaújalpáron.

A gazdátlan házakat debreceni és fővárosi emberek veszik meg és szépen újítgatják. A falu szélén álló fehér ház pedig egy osztrák festőé, igaz, idős kora miatt csak ritkán tartózkodik itt, és épp eladásra kínálja a házát.

Fabrikett

Megérkezünk a település vendégházához, aminek az egyik fele varrodaként üzemel, az udvara pedig a fabrikettgyártás helyszíne. Most is ég a munka a szorgos asszonyok keze alatt. Bigda Annamária munkavezetőtől tudjuk meg a fabrikettgyártás receptjét.

– Három alapanyag szükségeltetik hozzá. A szomszéd falvak üzleteiből kapunk kartondobozokat, ezeket aprítékoljuk. A vállalkozók biztosítják a fűrészport, és kell még faapríték is, ami az általunk gyűjtött gallyakból, ágakból készül. Mindezt betonkeverőben összekeverjük vízzel, és amikor már jó pépes, a présgépbe öntjük, majd kinyomjuk vele a tégla alakú briketteket.

Nem nehéz munka, és nagyon hasznos – jegyzi meg Annamária. – Eladásra is gyártunk, de szociális tüzelőként is szolgál. Csak zárt tűzhelybe való. Nem ég, hanem izzik, és sokáig tartja a meleget – magyarázza a munkavezető.

Elbúcsúzunk. A gibárti szerpentinen lefelé haladva visszapillantunk. Ott a hegyoldalon az írás: Abaújalpár. Aki itt lakik, annak a világ közepe.

Hegyi Erika


A falu büszkeségei

A polgármester megemlíti, hogy két büszkesége is van a településnek. Az egyik Almási Adrienn, aki most fog államvizsgázni az ELTE jogi karán, a másik Sváb Tamara, aki diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen, és nemsokára indul Amerikába, hogy megszerezze a második diplomáját is. Az ő tanulmányaikat az önkormányzat is támogatta.– A legjobb persze az lenne, ha a fiatalok itt maradhatnának – sóhajt nagyot Zinger Zsolt.








hirdetés