Mikor lehet villamosunk?

Mikor lehet villamosunk?
Miskolc – “Nincs garancia, hogy nem támadják meg megint a vesztesek az eredményt.”

Július eleje az a legkorábbi időpont, amikorra kiírhatja a miskolci önkormányzat az új közbeszerzési eljárást, hogy lehessenenek végre új villamosaink. Mert hiába indult el a Zöld Nyíl projekt, hiába lesznek új sínek, pillanatnyilag nincs európai színvonalú jármű, ami futhasson rajtuk: a Közbeszerzési Döntőbizottság május 21-i határozatában megsemmisítette a járműbeszerzésre kiírt közbeszerzési eljárás során megszületett döntést. (Amelyet márciusban hirdettek ki, és amely szerint az AnsaldoBreda olasz cég nyert, a második helyezett pedig a spanyol CAF lett.) A döntést miatt mindhárom vesztes gyártó cég a Közbeszerzések Tanácsához fordult. A mostani döntés értelmében egyedül a Skoda cég benyújtott ajánlata minősült volna érvényesnek, ám egy érvényes ajánlat esetén – a közbeszerzési törvény határoz így – nem lehet szerződést kötni.


Mi okozhatta?

A hogyan továbbról az MVK Zrt. projektigazgatóságát kérdeztük szerdán, tőlük tudjuk, hogy július elején indulhat újra az eljárás. Megindításához ugyanis szükség van arra, hogy az új pályázati dokumentációt a  Projekt Irányító Bizottság, a Gazdasági Bizottság valamint a Közreműködő Szervezet ( KIKSZ) is jóváhagyja. Becsléseik szerint ez minimum öt hónapos csúszást jelent a tervezett eredeti szerződéskötés határidejéhez képest. Az új eljárást ugyanis októberre lehet lezárni, de – hangsúlyozta Csontos Ágnes, a projekt igazgatóság projektmenedzsere – nincs garancia arra, hogy egy ekkora értékű beszerzés esetében nem támadják meg megint a vesztesek az eredményt.

Kérdeztük, milyen hiba okozhatta, hogy sikertelen lett a közbeszerzési eljárás. Az első eredménytelen villamos tender után egyszerűsítette a kiírást az igazgatóság, válaszolta Csontos Ágnes, mindezt annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a hibázás esélye a pályázók részéről. De ezt nem lehetett a végtelenségig, hiszen ha megfelelő villamosokat szeretnének Miskolcnak, akkor bizonyos feltételeket meg kell szabni. A kiíró azonban nem felel a pályázók által elkövetett formai, számítási hibák miatt, hansgsúlyozta.


Csak reménykedhetnek

Megkérdeztük azt is, hogy kivédhető-e az újabb kudarc. Úgy látja, csak reménykedhetnek abban, hogy a következő eljárást nem támadják meg a vesztesek. (Debrecenben már az ötödik eljárás volt sikertelen, mi még a harmadiknál tartunk.) Azt már csak zárójelben jegyzi meg, hogy mivel az EU nem ragaszkodik ehhez a közbeszerzési formához, bíznak a felülbírálatában.

– Mi történne, ha később sem sikerülne nyertest hirdetni? – firtattuk még. – Van-e valamiféle határidő, amíg ennek meg kell történnie?

Csontos Ágnestől megtudtuk, a projekt végső határideje 2013. december 31. Addigra a pénzügyi elszámolásnak is meg kell történnie, tehát a villamosok beszerzésének is.


A debreceni helyzet

Április 23-án a Közbeszerzési Döntőbizottság a debreceni villamosbeszerzésre kiírt – immár negyedik – közbeszerzési eljárás több pontját is megsemmisítette. Arra hivatkoznak, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény két paragrafusának több bekezdését is megsértette Debrecen önkormányzata és a DKV a villamosok beszerzésére kiírt. A döntőbizottság egymillió forint bírságot szabott ki, három elutasított pályázónak pedig egyenként 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni az önkormányzat. Az önkormányzat fellebbezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál és bírósághoz fordult a határozat miatt. A miskolci projektigazgatóság nem tervezi, hogy bírósági útra tereli a miskolci ügyet, tudtuk meg.

ÉM-HM


 Egy kérdés, egy válasz

– Ha elkészül a villamossín, akkor az új villamos megszerzéséig a régiek fognak járni. Nem teszik-e tönkre az új síneket?

– Az új sínen a régi Tátra és SGP villamos fog járni, lesz olyan időszak, amikor vegyes üzem is lesz, régi és új villamosok. A régi villamosok nem károsítják az új pályát, mert nem merev tengelyes járművek, hanem forgóvázasak.

 

 








hirdet�s