Mikola: Közbotrány, hogy a kormány nem bocsátja társadalmi vitára a több-biztosítós rendszer tervezetét

Közbotránynak nevezte Mikola István azt, hogy a kormány igéretével ellentétben nem mutatja be augusztus 24-én az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló részletes koncepcióját. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, hogy társadalmi vita, egyeztetés nélkül kívánják a több-biztosítós modell törvénytervezetét ősszel benyújtani a parlamentnek.

Mikola elmondta: az egyik televízió műsorában jelentette be az MSZP egyik szakpolitikusa, hogy mégsem készül el augusztus 24-re a részletes terv, de az őszi ülésszakra benyújtják a törvényjavaslatot. A fideszes politikus szerint egy ilyen hatalmas átalakításnál mindenképpen be kellene mutatni a tervezett több-biztosítós rendszer hatástanulmányait, kockázatanalíziseit. Hozzátette: a kormány hazudott, továbbra is fű alatt akarják ezt a hatalmas átalakítást végrehajtani.

Mikola István szerint üdvözlendő, hogy az Európai Fejlesztési Bank anyagilag is be kíván szállni a magyar egészségügybe. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már 2001-ben felvázolt egy olyan koncepciót, amelyben a kórházak önkormányzati tulajdonban maradnának, de közhasznú, non-profit gazdasági társaságokká alakulva magánforrásokat is elfogadhatnának. Az egészségügyi szakpolitikus egyúttal cáfolta, hogy Fidesz támogatással a pécsi orvosi egyetem és a megyei önkormányzat privatizálni akarná a helyi kórházat.








hirdet�s