Mikóházi Teaház az ételreceptgyűjtés jegyében

Mikóházi Teaház az ételreceptgyűjtés jegyében
I Mikóházi Teaház címmel indult útjára egy programsorozat, amelynek első rendezvényén receptgyűjtést és helyi termékbemutatót tartottak szombaton a „Gyöngyösbokréta” Hagyományőrző-és Közösségi Házban.

A rendezvénynek bevallottan az a célja, hogy a hagyományosan helyben elkészíthető ételeket minél többen megismerjék, megbecsüljék, és megjeleníthessék a vidék történelmi konyhakultúráját. Pályázni lehetett olyan lekvár, szörp, befőtt és páránfőtt receptekkel, melyet a szülők, nagyszülők is szívesen készítettek, valamint kapcsolódik és illeszkedik a Hegyköz közvetlen környezetéhez és tartalmazza ennek a vidéknek a jellegzetes nyersanyagait.

A programok eredményeként a tervek között szerepel egy receptfüzet megjelentetése, melyben név szerint is szerepelhet a recept tulajdonosa. A programsorozat folytatásaként a januári teaház alkalmával savanyúságok, gombás és tepertős receptek gyűjtését valamint a mikóházi kapros lángos kóstolóját tervezik.

– ÉM-BG –

Címkék: , ,







hirdet�s