Állatvilág

2019.11.08. 13:30

Könnyebben beazonosíthatók

Közösségi összefogással vásároltak mikrochip-leolvasókat a mezőkövesdi állatbarátok.

Tóth Balázs

Illusztráció

Forrás: PHILIPPE HUGUEN

Fotó: AFP

A városban sokszor keresik eltévedt kutyák gazdáit, illetve a kutyatartók a megszökött ebeket, ezért közösségi oldalon vetették föl az ötletet, ne csak az állatorvosoknál lehessen leolvasni a chipelt kutyák adatait.

Néhány óra alatt

A kezdeményezésről és annak sikeréről Martonosi Júlia számolt be, aki szeptemberben vetette föl az ötletet egy Facebook-csoportban. Néhány óra alatt összegyűlt annyi pénz, amennyiből már három leolvasót is vásárolhattak. Két vállalkozó is fölajánlotta, hogy üzletében – horgászbolt és vendéglátó egység – elhelyezhetik a leolvasókat, a harmadik helyszínről egyelőre nincs végleges megállapodás. Időközben az egyik legnagyobb állat­eledeles bolt is jelezte, hogy immáron náluk is elérhető a mikrochipolvasás.

Az állatbarátoknak sikerült azt is elérniük, hogy a mezőkövesdi Mol benzinkút is rendelkezzen saját leolvasóval, a cég országos programjának részeként. A leolvasó már használható is a töltőállomáson. Az állatorvosi rendelőkkel együtt Mezőkövesden jelenleg hét helyen lehet beazonosítani a kóborló ebeket.

Sokan segítettek

Martonosi Júlia szerint nem kellett más a sikerhez, mint egy ötlet, egy pici szervezés és annál nagyobb elszántság és tenni akarás. A sok kicsi sokra megy elve most is bebizonyította létjogosultságát, hiszen sokan voltak a felajánlók. Kiemelte, köszönet jár az adományért, a támogatás minden formájáért, a lelkesedésért és a javaslatokért is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában