MIÉRTT: keresztény fesztivál Miskolcon

Akt.:
MIÉRTT: keresztény fesztivál Miskolcon
Miskolc – Cél, hogy a város és környékének keresztényei összegyűljenek.

Nyitás és zárás – ez a két kulcsszava a MIÉRTT Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozónak. A rendezvényt június 30–július 3. között tartják a diósgyőri református templom kertjében és udvarán.

A négynapos programot az Aliansz-Magyar Evangéliumi Szövetség miskolci gyülekezetei együttesen szervezik. Az érdeklődőket előadások, beszélgetések várják, de lesznek kiállítások, imasarok, lelki kondicionáló torna, négy érzék színház is. A találkozóról Péter András, az egyik szervező beszélt lapunknak.

– A MIÉRTT többnapos keresztény fesztivál lesz, amelynek célja, hogy a város és környékének keresztényei – felekezettől függetlenül – összegyűljenek és együtt hirdessék, ünnepeljék Isten szeretetét, Krisztusban kapott közösségünket – fogalmazott Péter András. Aki a két kulcs­szó kapcsán elmondta: a nyitás azt jelenti, hogy nyitnak a világ felé, próbálják feltámasztani az emberek életkedvét, valamint perspektívát mutatni nekik. A zárás pedig – folytatta – arra utal, hogy a keresztények szétszakítva élnek a világban, de fontos, hogy összezárjanak.

Miért éppen Miskolcon rendezik ezt a keresztény találkozót? – kérdeztük. „Az Aliansz egy nemzetközi keresztény szervezet, amely felekezettől függetlenül próbálja összefogni a keresztényeket. Ez a szervezet minden évben megrendezi a Balatonnet-et, amely egy nemzetközi találkozó. Tavaly ott voltunk, és akkor jött az ötlet, hogy Miskolcon is, régiónkban is kezdeményezzük ezt a fesztivált. Az Aliansz miskolci tagjai egyébként is havonta találkoznak, gyülekezetünk pedig évente, most, ezzel a rendezvénnyel pedig nyitni szeretnénk” – válaszolta Péter András. Hozzáfűzte: a mostani fesztivállal hagyományt teremtenének.

– ÉM-NSZR –








hirdetés