“Miért legyek én tisztességes?”

Demonstráció a Számozott utcáknál - illusztráció
Demonstráció a Számozott utcáknál - illusztráció - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – A miskolci helyzettel foglalkozik Tamás Attila, roma aktivista írása.

„A bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét veszélyezteti” – mondta Martin Luther King, a híres afroamerikai polgárjogi aktivista abban a korszakban, amikor faji alapon korlátozták az emberi jogokat Amerikában. A történelem Kinget igazolta, az USA jelenlegi elnöke egy színes bőrű ember.

Ma ott tartunk, hogy (ismét) csökkent a SZABADSÁG és az EGYENLŐSÉG elve Magyarországon. Vannak polgármesterek, akik azt gondolják, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül. Miközben morálisan felelősségre vonják és elítélik hazánk szegény sorsú polgárait, eközben ők maguk folyamatosan és sorozatosan megszegik Magyarország hatályos törvényeit (melyet egyébként ők is alkottak). Politika akarat hiányában – vagy éppenséggel azért, mert nem népszerű a szegénysorban élő cigány emberek érdekeit képviselni – a demokratikus ellenzék hangját alig-alig hallani a miskolci razziákkal és kényszerkilakoltatásokkal kapcsolatban. Ilyen módon mára a jogvédők feladatává lett megállítani a „miskolci modell” térnyerését, illetve betartatni a törvényt a túlbuzgó polgármesterekkel (Miskolc, Ózd, Érpatak, Gyöngyöspata… stb.) szemben.

Ma ott tartunk

Ma ott tartunk, hogy a miskolci Fidesz–KDNP-s városvezetés sorozatban a harmadik sallert kapja az államtól, de még mindig úgy tűnik, hogy nem érdekli a Várost a törvények betartása – miközben jogkövető magatartásra szólítják fel a „nyomortelepeken” élő családokat. A városvezetés által támogatott miskolci „jóléti razziák”(?!) – igazából a kifejezés is értelmezhetetlen – leginkább a hátrányos helyzetű roma embereket érintették. Az ombudsman is súlyos alapjogi visszásságokra hívta fel a figyelmet a razziákkal kapcsolatban. A „nyomortelepek felszámolása” kapcsán a Kúria döntése és az ombudsman jelentése is megállapította, hogy a Fidesz–KDNP-többségű közgyűlés törvénytelen, a jogállamisággal nem összeegyeztethető rendeleteket alkotott meg, amire Kriza Ákos válasza csupán annyi volt: „folytatjuk”. Igazi jogkövető felelet. Persze lehet, hogy csak mi gondoljuk naivan, hogy a törvény mindenkit kötelez.

A minap az Európa Tanács igazságügyi bizottsága is rosszallását fejezte ki a Város „szociálpolitikai” intézkedéseivel kapcsolatban, hiszen az európai értékekkel összeegyezhetetlen az, ami jelenleg Miskolcon folyik.

Nem kevesebbről van itt szó, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mint a törvény előtti Egyenlőségről, a Szabadság(jogok)ról és a Szolidaritásról, melyeket társadalmi szerződés garantált mindeddig, és amely társadalmi szerződés felszámolásának lehetünk jelen pillanatban a szemtanúi.

Ilyen értelemben a Jogállamiság, a Polgárjog és a BIZALOM van ma terítéken – na meg azoknak a sorsa, akikről mindeddig még egy árva szót sem szóltunk: ezek volnának a szegénysorban élő magyar–cigány emberek. S mi lesz velük ezek után?

A választ tudjuk: folytatják.

Tamás Attila, roma aktivista