Sport

2014.11.08. 09:36

40 pontos harmadik negyedet produkált a Diósgyőr

A Diósgyőr a kezdeti fáradtság után megrázta magát, és a pofonfát a Vasasnak.

A Diósgyőr a kezdeti fáradtság után megrázta magát, és a pofonfát a Vasasnak.A női kosárlabda NB I 4. fordulójában, a szerdán Portugáliában lejátszott Európa Kupa-mérkőzés után, útban hazafelé, pénteken este az MKB-Euroleasing Vasas vendégeként meccselt az Aluinvent-DVTK együttese. A piros-fehérek a péntekre virradó éjszaka utaztak Budapestre, reggel 4 órakor érkeztek meg a fővárosi szálláshelyükre, és a délelőtti alvás után az ebédnél találkoztak újra. Ez utóbbin nem tudott aktívan részt venni a diósgyőriek válogatott bedobója, Czank Tímea, aki a külföldi meccs idején vírusos fertőzést kapott, és szóba sem jöhetett, hogy az esti meccsen pályára lépjen. Így a DVTK játékosai csak kilencen melegítettek, azzal a Coulibalyval együtt, aki szerdán este bokasérülést szenvedett, és nem úgy tűnt, hogy nagy hasznára lehet ezen az estén csapatani. Utóbbi végül mégis vállalta a játékot, és bár nem volt kezdő, az első játékrészben becserélték, a negyed végén az ő büntetőiből szerzett pontokkal fordított a DVTK (16-17).

A fáradtolaj szagú első negyed után a második játékrész elején egy aktívabb DVTK-t láthatott a publikum, és a pontosabb dobásokkal meglépni látszott a piros-fehér együttes (16-23). Csakhogy a folytatásban ismét olyan gyengén dobott a Diósgyőr, mint szerdán este, ez pedig azt eredményezte, hogy a 17. percben kiegyenlített a hazai együttes (27-27). Innentől viszont a vendégek pillanatai következtek, két perc alatt egy 9-0-ás etapot produkáltak, jött is válaszként a hazai időkérés (27-36), ami után már nem esett gól a hosszú szünetig.

Káprázatosan

Káprázatosan kezdett a térfélcsere után a Diósgyőr, Snytsina triplája után, Bálint és Bias is betalált, rövid idő alatt 11-0-át hozott össze a vendégcsapat, és ezzel tulajdonképpen el is döntötte a meccset a 22. percre (27-47). A folytatásban egy kis Bias-show színesítette a meccset, a DVTK amerikai irányítója nem egészen két perc alatt 9 pontot szerzett, majd a nagy kedvvel játszó Bálint teljesítménye húzta tovább az ekkor már felszabadultan játszó vendégeket, akik ebben játékrészben 40 (!) pontot szereztek (41-76).

A záró 10 percben is ment minden szépen a diósgyőri oldalon, a dobások célba értek, és csak idő kérdése volt, hogy mikorra változik három számjegyűvé a pontjaik száma. Ezt a 36. percben Horváth B. egy triplával érte el (47-101), egy olyan meccsen, amelyen a szünet után játszott jól a DVTK.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv

MKB-Euroleasing Vasas – Aluinvent-DVTK

53-105 (16-17, 11-19, 14-40, 12-29)

Budapest, 200 néző. V.: Makovsky, Kovács N., Csabai-Kaskötő.


MKB-Euroleasing Vasas: CYMMER (12/3), Bajnóczi (5/3), Aho (6), Bagi (-), HATÁR (15). Cs: Tóth T. (6), Farkas F. (3), Müller (2), Szalay V. (-), Solymosi (2), Gocsmann (-), Gundel-Takács (2). Edző: Krivacsevics Dragoljub.

Aluinvent-DVTK: BIAS (21), BÁLINT (17/3), DUBEI (16/6), Snytsina (14/6), Szécsi (12). Csere: HORVÁTH B. (13/9), Szabó P. (6), Cuolibaly (6), Sikora (-), Arad (-). Vezetőedző: Miguel del Jesús López Alonso.


Krivacsevics Dragoljub: – A meccs első felében, amikor a saját játékunkat hoztuk, még partiban voltunk, ami ez után történt az érdekes volt.

Miguel del Jesús López Alonso: – Hajnalban érkeztünk meg Budapestre, ennek ellenére a lányok igyekeztek a legjobbjukat nyújtani. Voltak hullámvölgyek, de összességében egy szórakoztató mérkőzést játszottunk. Most van egy kis időnk, hogy a sérültjeinket, betegünket rendbe hozzuk.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!