Mieink

Mieink
© Illusztráció
Az a számomra szerencsés helyzet állt elő az elmúlt napokban, hogy két sportágban is szoríthatok csapatainknak Európa-bajnokságokon. Pásztor Attila írása.

Nem titok, erős a sportos kötődésem, mielőtt mindenes lettem, ez volt a fő profilom. Annak idején lelkes meccsre járóként, igazi szurkolóként idegeskedtem egy kihagyott helyzet, szabálytalanság, a csapatomat sújtó ítélet miatt.

Igen, mert a drukkereknek a kötődés okán olyan ez, mintha mindenkinek egy picit a sajátja volna. A mai napig ha összefutok sok ismerőssel – és nem látták, nem voltak kint –, első kérdés, „Mit játszottunk?” Igen, mi. „Nyertünk!” Igen, mi. „Kikaptunk…” Szomorkodunk egy kicsit együtt. És persze megoldjuk, hogyan lehetett volna nyerni… De ez így szép.

Szóval zajlik a vízilabda- és a férfi kézilabda-kontinenstorna, és természetesen nézem a meccseket. Aki szereti, mindenkiből érzelmeket vált ki az elért eredmény, nyilván örülni szeretünk. Viszont kifejlesztettem azt a készséget az elmúlt évek alatt, hogy csak a játék közben pörgök fel, és ha mondjuk nem jön össze a siker, akkor sem vagyok stresszes. Mert szereztek már eddig is sok örömet, és tudom, hogy fognak ezután is csapataink, és eredménytől függetlenül a mieink.

Pásztor Attila



Sporthírek