Michele Bachmann hivatalosan is beszállt az elnökválasztási küzdelembe

Washington  (MTI) – Hivatalosan is beszállt hétfőn az amerikai elnökválasztási küzdelembe Michele Bachmann minnesotai republikánus képviselő, a mélyen konzervatív Tea Party mozgalom egyik vezéralakja.

Bachmann június közepén részt vett a republikánus elnökaspiránsoknak a New Hamshire-i Manchesterben megrendezett televíziós vitáján, amelyen közölte, hogy beadta a jelöltséghez szükséges hivatalos iratokat, ám az indulását hivatalosan csak most jelentette be szülővárosában, az iowai Waterlooban.
    “Azért vagyok ma itt, Waterlooban, hogy bejelentsem: 2012-ben győzni tudunk és győzni fogunk” – jelentette ki Michele Bachmann, aki szerint Amerika nem engedhet meg magának újabb négy évet Barack Obamával, aki szerinte “egyciklusos elnök lesz”. Idézte Obama 2009-ben tett kijelentését, miszerint amennyiben három éven belül nem tudja növekedő pályára állítani a gazdaságot, akkor csak egy mandátum erejéig lesz elnök.
    “Nos, elnök úr, az ön politikája nem működik, nem működik, hogy költekezés útján vezessen ki bennünket a recesszióból, így, elnök úr, a szaván fogjuk” – jelentette ki a republikánus jelölt. 

Bachman: 22 százalék

    A konzervatív Iowában, ahol a republikánus jelölőgyűlések jövőre elsőként döntenek majd arról, hogy ki legyen a párt hivatalos elnökjelöltje, a képviselőnő egy múlt heti közvélemény-kutatás szerint a második helyen áll a republikánus listavezető, Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó mögött. A Des Moines Register napilap által elvégeztetett felmérés szerint Romney támogatottsága 23, Bachmanné pedig 22 százalékpontos volt.
    Az 55 éves volt adóügyi jogász mind fiskális, mind szociális kérdésekben markánsan konzervatív álláspontot képvisel, határozottan ellenzi az abortuszt és az egyneműek házasságát. 2006-ban ő volt az első nő, akit Nebraskában beválasztottak a szövetségi képviselőházba.
    Bachmannak a kezére játszhat, ha Sarah Palin volt alaszkai kormányzó, pártjának 2008-as alelnökjelöltje végül úgy dönt, hogy nem száll be a versenybe, mert a két politikus asszony politikai hitvallásában és személyiségében több hasonlóság is kimutatható. A kétszer újraválasztott minnesotai képviselő a várakozások szerint képes lesz mozgósítani a legkonzervatívabb választói rétegeket, ám az országos támogatottságával kapcsolatban erős kételyek merültek fel.
    Michele Bachmann férjezett, öt saját és 23 nevelt gyermeke van.








hirdet�s