2011.10.24. 09:54
Nézőpont: A zöld nyilaink
<em>De van azért itt egy nagy adag hozzá nem értés, hanyagság, vagy lelkiismeretlenség is.</em> <strong>Kiss László jegyzete.</strong>
De van azért itt egy nagy adag hozzá nem értés, hanyagság, vagy lelkiismeretlenség is. Kiss László jegyzete.Vagy A Zöld Nyíl helyett lehet, hogy jobb lenne már az Elátkozott Nyíl név: annyi baj gyötri már ezt a projektet, pedig ez Miskolc rendszerváltás utáni, talán legnagyobb szabású városépítési megmozdulása. Kezdődött a majláthi meghoszszabbítás körüli durva harcokkal, majd a módosítással, folytatódott a kommunikációra betervezett, százmilliók kavarta viharral, majd a kiírás visszaszívásával. Majd megtoldódott immáron a kivitelezés ügyeivel: a félgömbökkel, a sínek melletti porló betonnal, az abszolút szabványosnak mondott Ady hídi „bukkanóval”, amelyet utólag mégiscsak korrigáltak, a rettenet oszlopokkal a Városház térnél, és azzal a mostanság napvilágra került ténnyel, hogy a sétálóutca burkolata eredetileg úgy maradt volna ahogy van, toldva-foldva végig.
És amit még csak sejteni lehet: például a selyemréti minta megállónál már élőben is tanulmányozható, hogy a megállók elejére-végére tervezett „zöldfelület” – két zsebkendőnyi terület – semmire sem való, elpusztul benne minden, mert csak irgalmatlan költséggel és törődéssel lehetne ott a növényi életet fenntartani. E sorok írója kerttervezőként is pontosan tudja, hogy ilyet egyszerűen tilos tervezni, értelmetlen teljesen. Ha teszik, azért tehetik, hogy a papíron rá lehessen bökni: íme itt a zöld! És most itt a Újgyőri főtér ügye, ahol igazándiból nem világos ki mit szúrt el, vagy meglehet el se szúrt, csak a munkálatok szervezésével van baj, vagy ki tudja, de mindegy is, mert ez így sose fog kiderülni. Mielőtt azonban a szívéhez kapna bárki is a projekten eddig bármilyen formában dolgozók közül, sietek tudatni: itt mindenki, nemcsak ők, egy teljesen szokványos és tipikus magyar történet, egy rettentő költséges nemzeti szappanopera szereplője. Mert a Zöld Nyílhoz hasonló – vagy még rettentőbb – történet volt a fővárosi körúti villamosfelújítás, a Margit híd rekonstrukciója, nem beszélve a 4-es metróról. De kedvencem a Pécs felé vezető autópálya „díszlet alagútsora” aminek tetejére szinte úgy kellett földet púpozni, viszont az egyik többször is beroskadt az építés alatt.
Valahogy az az érzésem, hogy szeretett hazánk, benne mindannyiunkkal, a zűrzavaros társadalmi viszonyainkkal és értékrendünkkel, eddig nem nőttünk fel egy összefüggő, több politikai perióduson átívelő, hosszú távú és nagyobb szabású fejlesztés színvonalas, korrekt megvalósításának feladatához. Mindenki hajtja a magáét, hogy miért olyan gyatra vagy drága a végeredmény, hogy Brüsszel a hibás az idióta szabályaival, hogy a politika azzal, hogy beleviszi a párt és ideológiai szempontokat, a brutális korrupció, meg a kiszolgáltatottságunk a nagy érdekérvényesítő cégeknek, valamint az általános káosz ami ural minket, és így tovább. Meglehet ez mind igaz is, de van azért itt egy adag hozzá nem értés, hanyagság, vagy lelkiismeretlenség is itt-ott. Ahogy azt Eszterházy Péter mondta, volt amikor elhúzott az utolsó szovjet csapat is Magyarországról: jó, de most mit kezdünk majd a sok ittmaradt rendszersemleges hülyeséggel?
Kapcsolódó cikkek:
