„Mi sem vagyunk gazdagok”

Átadták az adományokat
Átadták az adományokat - © Fotó: magánarchívum
Miskolc – Több mint 300 ezer forintos tanszeradománnyal segítette a gyerekeket a Zsófi Reményvár Egyesület.

– A kisgyerek egyik kezében Túró Rudi volt, a másikban joghurt, és potyogtak a könnyei. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért sír, azt mondta, azért, mert nem tudja, hogy melyiket egye meg és melyiket tegye el holnapra. Akkor azt mondtam neki, ülj le szép nyugodtan, és edd meg mindkettőt. Mert tudunk még hozni neked Túró Rudit és joghurtot is – mesél el a sok szívszorító történetből egyet Ináncsi Gergely, a Zsófi Reményvár Egyesület elnöke, hozzátéve: ezek miatt a pillanatok miatt érdemes az egyesületet működtetni, a nehéz helyzetbe került családoknak reményt adni.

A tanév közeledtével befutott egy újabb kérés is hozzánk.” Ináncsi Gergely

Kellett a segítség

A tanév elején több mint 300 ezer forintos tanszeradománnyal segítette az egyesület a rászoruló gyerekeket. Ináncsi Gergely tapasztalatai szerint megyénkben nem túl rózsás a helyzet, még mindig sok család szorul segítségre, amikor kezdődik az iskola, főleg ott, ahol egyszerre több gyereknek is be kell szerezni a szükséges felszereléseket. Az idén 51 diák teljes beiskolázását segítették, volt közöttük elsős, de középiskolás is. A technikafelszereléstől a füzetekig mindent biztosítottak számukra, tehát mindazt, ami ilyenkor a pedagógusok által kiadott listán szerepel.

– Vannak olyan családok, akiket egész évben támogatunk, természetesen ilyenkor is segítséget nyújtunk nekik, de nagyon jó kapcsolatban vagyunk a bükkaranyosi önkormányzattal. A polgármestertől megkaptuk a település hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek a listáját, így az ő szüleiknek sem kellett nagyobb kiadásba verniük magukat tanév elején. Mivel nagy tételben vásároltunk, az egyik miskolci nagyker áruház kedvezményt adott számunkra, volt olyan tanszer, amiből 50 százalékot is engedett. Ennek köszönhetően a rendelkezésünkre álló pénzből több gyereknek tudtunk segíteni. Tanév elején táska-, tolltartó- és tornazsákgyűjtést is szerveztünk, ezek is eljutottak a rászoruló családokhoz és a bükkaranyosi gyerekekhez – sorolja Ináncsi Gergely, úgy folytatva: A tanév közeledtével befutott egy újabb kérés is hozzánk. A szalaszendi kisebbségi önkormányzat elnöke kérte, segítsünk a település óvodásainak és iskolásainak. Ekkor már nem tudtuk minden gyerek összes felszerelését megvásárolni, hiszen a pénzünk fogytán volt, de az iskola számára biztosítottunk füzeteket és egyéb tanszereket. A pedagógusok ebből tudják pótolni, ahol hiány jelentkezik – teszi hozzá az egyesület vezetője.

Ha beteg lesz

Megtudtuk tőle azt is, Face­book-csoportjuknak 1700 tagja van, ebből kb. 10-15% az aktív tag. Az egyesület tagjai sem gazdagok, átlagos fizetéssel rendelkező, dolgozó emberek. Vannak közöttük, akik a MÁV-nál dolgoznak, mások pedagógusok vagy kertészek. Maga az elnök rendszergazdaként dolgozik. Mindenki önkéntes munkában végzi az egyesületi feladatokat.

– Számos oka lehet annak, hogy létbizonytalanságba kerül egy család. Megyénkben a munkanélküliség még mindig gyakori ok, de ha beteg lesz a gyerek, és emiatt az egyik szülő kiesik a munkából, máris megcsappan a családi kassza. És ahol sok iskolás gyermek van, ott szintén gondot okoz az iskolakezdés annak ellenére is, hogy a tankönyveket ingyen kapják a diákok – mondja Ináncsi Gergely.

Megjegyzi: nem kell sok ahhoz, hogy segítsünk. Ha például vásárláskor egy-egy kiló cukorral, liszttel vagy valamilyen tartós élelmiszerrel többet vásárolunk, már egy család napi élelmezését megoldottuk.

Hegyi Erika








hirdet�s