Mi lesz veled, Tetemvár?

Akt.:
Nem szívderítő látvány
Nem szívderítő látvány - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A Tetemváron élők elkeseredve nézik, hogyan válik nyomorteleppé lakókörnyezetük.

Miskolc, Tetemvár. Akár ékszerdoboza is lehetne a belvárosnak kicsi, egyforma lakóházaival, a dombra felfutó utcácskáival, történelmi pincéivel és borházaival. De ékszerdobozról szó sincs. Innen érkezett a napokban szerkesztőségünkbe egy kétségbeesett segélykérő levél. Olvasónk valóságos pokolnak nevezte a Tetemvárat, ahol drogot árulnak, mindennaposak a betörések, egymás után nőnek a szeméthegyek, az utcán szennyvíz folyik és hajnalig ordít a zene. Akik el akarnak innen költözni, nem tudnak, mert az itt uralkodó körülmények miatt házaikra nem találnak vevőt. „Kérem, ha tudnak, segítsenek!” – írja levelében olvasónk.

Szeméttenger mindenütt

A Tetemvár problémájáról korábban többször foglalkoztunk lapunkban, most ismét ellátogattunk a Petőfi tér mögött magasodó domboldalra. Kiderült, az olvasónk által festett kép igaz. Már a Felső sor legelején hatalmas szeméthegyekbe botlunk.

– Ez borzasztó – jellemzi a helyzetet Olasz Józsefné, aki az utca elején lakik. – Tavaly a Máltai Szeretetszolgálat 10 konténer szemetet szedett össze, de már megint olyan itt minden, mint egy hulladéktelep. A vízelvezető csatorna eldugult, de a szennyvizet is ebbe öntik, érezni, milyen büdös.

Az utca végén lakó és hazafelé igyekvő Bacsi Tiborné is panaszkodik.

– Az út olyan rossz, hogy valamelyik nap a férjemmel mi tömtük be a kátyúkat törmelékkel. A patkányok miatt nem lehet nyitva hagyni az ajtót, az utcán pedig bedrogozott gyerekek sétálgatnak. A gyerekeim mind kimentek külföldre, de mi nem tudjuk egyszerre meglátogatni őket, mert a házunkat szétszedik, ha egy hétre itt hagyjuk. Miért nincs itt rendőr, miért nem jönnek gyakrabban a rendészek? Ha jönnek is, csak sétálnak, aztán elmennek – sorolja az asszony.

A Közép sor ugyanilyen lehangoló. Az egyik ház hátsó kertjében tábla figyelmezteti a hívatlan vendéget: „Vigyázz, áram!” Az elhagyott házakat félig vagy teljesen lebontották, helyüket pedig irdatlan mennyiségű szeméttel hordták tele.

Czeglédi Erzsébet úgy fogalmaz, lassan belebetegszik ebbe a helyzetbe.

– A mellettem lévő üres telek is csupa szemét, és engem akartak megbüntetni miatta. Tavaly kitakarított itt az önkormányzat, de aztán újratermelődik a szemét – vázolja a helyzetet Erzsébet.

Az Alsó sor első házát is félig elhordták. A két házzal feljebb lakó Jaczenkó Mihálytól tudjuk meg, hogy az egy vállalkozóé, aki irodának használta az ingatlant. Amikor azonban Pestre költözött, a házát ismeretlenek elkezdték széthordani. Az önkormányzat a tulajdonost büntette meg ezért, de ő azt mondta, nem fizeti ki a bírságot, mert az önkormányzatnak kellene arról gondoskodnia, hogy ilyesmi ne történjen meg.

– A drogos suhancok éjjel fél 2-ig ordibálnak, hangoskodnak, rám verik a redőnyt, de nem merek kijönni – mondja Mihály reménytelenül.

Csak jogszerűen

Mi a terve a miskolci önkormányzatnak a Tetemvárral, kérdeztük a városházi szóvivőt. Válaszában Szabó Máté a következőket írta:

„A Tetemváron jelenleg több olyan ingatlan is található, amelyek jogi helyzetük alapján bonthatók. A nyomortelep-felszámolás azonban csak a jogszabályok betartása mellett történhet. Senkit nem érhet jogsérelem, ahogy eddig sem történt ilyen. Ebből következően először a nyomortelepi ingatlanok jogi helyzetét kell rendezni. Ezt követően kezdődhetnek a kilakoltatások, bírósági döntés alapján. És csak ezután jöhet a bontás vagy az épület rehabilitációja. Az eljárások időtartama – rajtunk kívül álló okok miatt – hosszú, és figyelembe kell venni a kilakoltatási moratóriumok időszakait is.
A bontások, a törmelék és hulladék elszállítása, a terület rendezése jelentős költséggel járnak, ezért azokat csak ütemezetten végeztetheti a város. A hosszú távú cél az, hogy a nyomortelepek helyén egészen más életminőséget nyújtó városrészek alakuljanak ki.”

Hegyi Erika


A Gózon Lajos utca 10. udvara
Miskolc - Elkeseredett lakók fordultak lapunkhoz a Vasgyárból. Szeméthegyek és patkányok mindenütt. Patkányoktól kell rettegnie a Gózon Lajos utcában élő Hornyák Tiborné Marikának. Az egyik nap még a konyhaasztalára is felugrott egy jókora rágcsáló. Hiába tesz ki patkánymérget lakása bejárata elé...

Romos, omladozó házakat és rengeteg szemetet találtunk a Gizella utcában
Miskolc - Szinte hihetetlen, de a belvárostól néhány méterre hulladék­lerakónak használják a házak udvarát. Égig érő szeméthegy fogad bennünket a Gizella utca 2. szám alatt. Kapu és kerítés híján az udvar teljesen nyitott, már ha azt udvarnak lehet egyáltalán nevezni. Mert inkább hasonlít szemétt...

Elborítja a szemét az Avast
Miskolc - A hóolvadás után látható csak igazán, mennyire szemetes a történelmi Avas, a kilátó környéke. Nem válik díszére a városnak a látvány. ÉM [related-post post_id="4143411"] [related-post post_id="4128976"]

Az ominózus ingatlan hátulról
Miskolc - Elképesztő körülmények között él József, de az egyik utcabeli szerint ő is hibás. Miskolc belterületéről, ha nem is a közvetlen belvárosból érkezett újabb olvasói jelzés arra nézve, hogy nagyon elszaporodtak a patkányok. Elszaporodott rágcsálók A neve elhallgatását kérő nő arra hívta ...

A Vasalótömb rossz állapotban lévő házai a miskolci városközpont szomszédságában vannak
Miskolc - Miskolc belvárosában néhány rossz állapotú ház áll, lakóik teljes bizonytalanságban élnek. Patkányok, hajléktalanok és csavargók tanyája lett a Hunyadi utca egy része. Az ott élők szerint ez azért is szomorú, mert a belváros egy részéről van szó, és több olyan épület áll most ott málló ...

Miskolc - A Hunyadi utcán élők aggódnak, hogy hamarosan utcára kerülnek. Ráadásul környezetük elhanyagolt. Nagy bajban vannak a Hunyadi utcai házak lakói, közöttük idős, egyedülálló nyugdíjasok – írta meg levélben lapunknak az utcabeliek képviselője, Smidné Gerevich Éva. Mint fogalmazott, örülnek...