Mi lesz a magányosan álló, falusi “szellemházakkal”?

Mi lesz a magányosan álló, falusi “szellemházakkal”?
Borsod-Abaúj-Zemplén – Elhagyatott, romos házak, a lakók vagy kihaltak, vagy elköltöztek. Van, ahol találtak megoldást.

Roppant szomorú és nyomasztó helyzetnek nevezte Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke azt, hogy a falvak kiürülnek a lakosság elöregedése vagy elvándorlása miatt. Az elnök az egyik napilapnak azt nyilatkozta, a magukra maradt falusi házak hamar pusztulásnak indulnak és romosodni kezdenek, ez pedig nemcsak balesetveszélyes, hanem rontja a faluképet is. Az ország elhagyatottabb térségeiben az alacsony ár sem garancia a sikeres ingatlanértékesítésre, hiszen nincs kereslet az ilyen épületekre. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint: az országban 383 ezer lakás áll ténylegesen üresen. A nem lakott lakások száma tíz év alatt több mint 100 ezerrel, mintegy 30 százalékkal emelkedett. A lakatlan ingatlanok aránya az 500 fő alatti településeken a legmagasabb, meghaladja a 23 százalékot.

Sátán elsősorban nem az elöregedett házak okoznak gondot, hanem a 80–90-es években épült martinsalakos épületek. Ezeket ugyanis korábban életveszélyessé nyilvánították, majd lakóik kártérítést kaptak, amit vagy felújításra, vagy új lakás vásárlására használhattak fel. Akik az utóbbit választották, elhagyták a települést, ők fiatal, vagy középkorú családok voltak. Az épületek azonban maradtak, a faluszélén például öt ház hever romokban, így nem túl szép látvány fogadja az odaérkezőket. Szalmás Zsoltné polgármester szerint a baj az, hogy az önkormányzatnak nincs pénze a felújításra, sem az őriztetésre, így előfordul, hogy az épületek egy részét elhordják.


szlovakok-06-aj

Göncruszkán szlovákok vásárolják meg az üresen álló házakat


Megnézték, megvették

A polgármestertől megtudtuk azt is, az önkormányzat tervezi a martinsalakos épületek lebontását.

„Próbálunk minden lehetséges forrást megtalálni a probléma orvoslására. A közmunkásokra önállóan nem lehet bízni ezt a feladatot, természetesen megfelelő szakemberek irányításával az ő munkavégzésük is lehetséges” – tette hozzá.

Vannak azonban olyan települések, amelyek ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben vannak. Ilyen például Göncruszka, ahol találtak megoldást az elhagyatott házakra. Már 2008-ban írtunk arról, hogy Szlovákiából többen vásárolnak ingatlant a településen. Annak idején Urbán József polgármester beszélt arról, hogy a Kassai Thália Színház tagja megkereste, egy előadásukat ajánlva. A település vezetője pedig ajánlott neki egy házat, ami addig senkinek sem kellett. A társulat egyik tagja megnézte és megvette, majd kollégái közül többen is követték, és ott telepedtek le.

Most is veszik

Most újra megkerestük Urbán Józsefet, érdeklődve, tart-e még ez a folyamat. Elmondta, továbbra sincs gondjuk az ingatlanok eladásával, ma is vásárolnak náluk házakat Szlovákiából, sőt Kárpátaljáról is. Megtudtuk azt is, van, aki hétvégi háznak veszi, de vannak olyanok is, akik kimondottan lakásnak vásárolják.

– N. Szántó Rita –

Oda mennek lakni…

Korláton is találunk tönkrement, romos ingatlant. Hriczu Imre polgármester szerint egy-kettő ilyen van, amit korábban egy befektető megvásárolt, majd tönkrement, az épület pedig ott maradt gazdátlanul. Az önkormányzatnak nincs pénze megvenni, így üresen áll, romosodik. A település vezetője szerint nincs értéke a helyi ingatlanoknak, az emberek oda mennek, ahol van munkahely.








hirdetés